Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 14. évfolyam, 3-4. szám (Budapest, 1969)

Dorogi Márton: Adatok a hajdúsági és nagykunsági állattartáshoz, különös tekintettel a ló, a szarvasmarha és a szamár betanítására

kat. Ezek bírták legjobban a nehézségeket. Sok nélkülözést kiálltak a lovak, ha nem volt takarmány, megették a fenyőfa zöldjét és kérgét, még a füstös zsúptetőket is. 7. Összegezés Összegezésképpen elmondhatjuk, hogy a csikó betanítása, akár hátasnak, akár igáslónak, néhány alaptényezőre egyszerűsíthető. E tényezőket két csoportba oszthatjuk; pszichikai és fizikai hatásokra. A pszichikai hatásoknak tulajdonítanak nagyobb jelentőséget, de a kettő párhuzamos alkalmazása az eredményes. Ezek a tényezők a következők; 1. A lóval a gazdájának, a kezelőjének személyes és bizalmas ismeretséget kell kötni. Ennek az ismeretkötésnek első lépése az audiális megismerés. Elsősorban behízelgő, csendes duruzsolással kell a lóhoz közeledni. A hangon keresztül kötődik az első ismeretség. 2. A ló testének, különösen a nyak és a homlok tükrének a simogatása, lapogatása tetszik a lónak, vált ki benne bizalmat, jó érzést és barátságot. Elsősorban az un. söré nyháj simogatását tartják érzékeny pontjának. 3. A felidegesedett ló megnyugtatását az úgynevezett paraszt abrakkal lehet elérni, vagyis a homlokán a sörényét két-háromszor erőteljesen meg kell rángatni. 4. A megnyugtatásban érvényesülhetnek bizonyos szuggesztív hatások is, amikor a kezesítő szemben áll a lóval és annak a tekintetét igyekszik elkapni, összeakasztani a magáéval. 5. A fizikai ráhatások közül az éheztetést és a szomjaztatást alkalmazzák leggyakrabban, de csak a legelején, amíg a jószág megérzi, hogy az emberre van utalva. 6. Yerést, vagy drasztikusabb eljárást /pipát/ az igazán jó, vérbeli és tapasztalt idomítok nem alkalmaznak.