Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 14. évfolyam, 3-4. szám (Budapest, 1969)

Dorogi Márton: Adatok a hajdúsági és nagykunsági állattartáshoz, különös tekintettel a ló, a szarvasmarha és a szamár betanítására

A Hortobágyon a városi ménesnél egyenként tanították a csikókat. Volt egy öreg csikótan

i

tó ló

. E mellé a nyerges mellé fogták őket. Az öreg ló tanította, járatta. Amikor külön-külön megszoktak, azután három csikót fogtak az öreghez, elől kettőt, hátul egyet, Az öregnek farmatringos hámja volt, így ha megvetette magát, a három csikó sem tudta kimozdítani. Amikor aztán betanultak a csikók, párba fogták őket. A pároltatásnál a fő szempont a vére volt, a mozgá sa. Frisset frissel, lustát lustával fogtak össze. Fontos volt, hogy színre és nagyságra is egyezzenek. 3« A parasztok lónevelése és betörése Mind a Hajdúság, mind a Nagykunság falvaiban, mezővárosaiban akadt jó néhány parasztgazda, akik a földművelés mellett lótenyésztéssel, jobban mondva csikónevelóssel is foglalkoztak. Különösen ott volt ennek hagyománya, ahol jó pusztai legelők voltak, a Hortobágyon, Ecsegpuszta, a Sárrét környékén. Itt ménesbe lehetett verni a csukókat, ahol megacélosodtak. De a tanyán lakó parasztok is sok jó csikót neveltek /9. ábra/. Szerelmesei voltak ezek a parasztok a lovaknak. Rendszerint örckldUött a családban a lótartás hagyománya. Faluszerte így ismerték őket, még a mai napig is a régi hírük-nevük után. A kisebb gazdák, a 10-15 holdasok is szerettek csikóneveléssel foglalkozni, mert a jó csikónak, a remondának mindig ára volt. A háborúk emésztették a jó lovakat. Keletről, Nyugatról eljártak a vidéki vásárokra a külföldiek. Egyik adatközlőm, aki kitűnő lovakat nevelt, kívülről tudta, hogy melyik országnak, milyen lovak kellettek. "Szoboszlóra több ország lóvásárlói eljártak. Én is sok lovat állítottam a bizottságoknak. Mindegyik ország másfajta lovat kedvelt. A magyar hadseregnek a nóniuszok kellettek, a cseheknek a könnyű, nagymenésű lovak. A csehek nagyon értet-