Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 14. évfolyam, 3-4. szám (Budapest, 1969)
Dorogi Márton: Adatok a hajdúsági és nagykunsági állattartáshoz, különös tekintettel a ló, a szarvasmarha és a szamár betanítására
körme közét és bekenték. Ha azonban vemhes volt a jószág, ez a szer nem volt jó, mert ellökte a borjút. Ilyenkor fagyai levél főzetével borogatták. Ugyancsak hasonló szer volt a száj és körömfájás ellen az apróra vagdalt fokhagyma kékkővel és timsóval vízben összekeverve. Ezzel pamacsolva a jószág száját, három napra meggyógyult. Ha megállt a kérője , egy pár fokhagymát összevagdaltak, fél liter ecettel és 3-4 dl vízzel összekeverték, beöntötték a jószágba, és hamarosan megindult a kérője. De úgy is meg lehetett indítani a kérőjét, ha összevertek néhány fej vöröshagymát, azt összekeverték apróra vagdalt disznósörtével, és azt tömték bele. A tüdőgyulladást hidegvizes borogatással gyógyították, és fűzfalevélből főtt teát öntöttek bele, télen padig fűzfa kéregből főzöttet. A rühes jó szágot a következő főzettél kell ledörzsölni: 3 dl vizet 1/4 kg sóval összefőzni, és annyi kreolint tenni bele, hogy kávészínű legyen. A tetves jószágot árvagané hamujával kellett bedörzsölni. Ha lesántult a jószág, a körme közét , míg véres nem lett, szőrös kötéllel kihúzták , aztán zsíros kék kővel bekenték . Ez kiégette. Aztán fédervájszot összekevertek timsóval , beszórták vele, az kiszárította. Szorulás ellen gépolajat öntöttek bele, ez meghajtotta. Ha nem akart a tehén folyatni , akkor kendermagot adtak elé sóva l keverve* Az anyagulyánál a vályúba mindig volt kendermag. 10. Összegezés összevetve a ló és a szarvasmarha betanítását, azt mondhatjuk, hogy a lónál az értelemre, az érzelemre hatottak, azért kellett a szép szó, a barátkozás, a bizalom megnyerése. A szarvasmarhát a betanító nem mint eszes lényt ke zeli, hanem mint marhát , amelyet fizikai eszközökkel, erőszakkal, mechanikussá váló szokatással, beidegzéssel idomítanak, ezért marad el a pszichikai ráhatás, a simogatás és
