H. Kerecsényi Edit: Néprajzi Közlemények 13. évolyam, 3-4. szám - A népi méhészkedés története, formái és gyakorlata Nagykanizsa környékén (Budapest, 1969)

szaglószerve rendkivül finom, ezért általában ügyelnek arra, hogy útjuk előtt hagymás vagy foghagymás ételt ne egyenek, s igy semmiféle szagot ne árasszanak. A berzencei Dergez Bálint szerint azonban a trágya szaga nem bántja a méheket. Igy vélekedhetett egykor Szigeti Gyula is,

28 aki 1763-ban megjelent méhészkönyvében azt irja, hogy trágyából gyújtott tűzön kell viaszt vagy lépet égetni, mert azt kedvelik a méhek. 29 Régi szokás emlékét őrzi Edvi Illés Pál könyve is /1838/, amikor azt tanácsolja, hogy méhkereséskor a tisztáson tüzet kell gyújtani, s arra lépes mézet rakni. Annak erős szagára rengeteg méh fog odaszállni. De szokás volt ez mint imént emiitettem - a Bihar megyei Réven is. Külön emiitést érdemel az a muzeumunk gyűjteményében lévő, Pusztamagyaródról származó, a mult század hetvenes éveiben készitett szaru-só tartó,

30 amelyet régen szintén használtak méhek mihék kereséséhez /1. ábra/. A sótartó, sajn03, többszörös örökösödés utján került az ajándékozó 1. ábra: Vadméh fogására használt szarusótartó Pusztamagyaródról.