H. Kerecsényi Edit: Néprajzi Közlemények 13. évolyam, 3-4. szám - A népi méhészkedés története, formái és gyakorlata Nagykanizsa környékén (Budapest, 1969)

Termaszetesnek találták, hogy a talált raj azé, aki befogja, hiszen a tana nem hallgatta el, hogy anyjának azt mondta^ "gyere annya, amott egy raj mihe vagyon, vegyük le*••" A már emiitett XVIII • század végi borzsovai falutörvény szabályozza az odu kivágásának rendjét, s azt irja,hogy ha valaJd már kereszttel megjelölte azt, más nem vághatja ki. Amint a későbbiekben látni fogjuk, vidékünkön a népi jogszokás még a közelmúltban sem tartotta bűnnek vagy lopásnak az odúk kivágását* Ha valakit rajtakaptak s megbüntették érte, nem szégyellte* b./ A méhészkedés jelentősége a termelésben a XVIII* század első felében A földesurak intenzivebb erdőgazdálkodásának megkezdése előtt a jobbágy szabadon járhatta az erdőt és vághatta a fát, melynek különösebb értéket nem tulajdonítottak. Az 1750-es években megindult nagyszabású erdőirtások következtében azonban jelentősen csökkent az erdők ménállománya, a ház körüli méhészkedés viszont - a nagy adóterhek, valamint a jobbágyokra nehezedő súlyos robot miatt - nem növekedett annak arányában* A méheseket ugyanis már az első összeírások után súlyosan megadóztatták.A pannonhalmi főapátság emiitett conscriptiója szerint egy kas méhet azonos értékű adótárgynak számítottak 1 mérő árpával, zabbal, kölessel, vagy 1/2 mérő rozzsal* Az Abauj megyei adószabályozás 1693-ban előírja, hogy az összes paraszt és szabados minden gazda és jószág után havonkint 1-2 poltura adót köteles fizetni* Ez a szabályzat két méhkast azonos értékű adótárgynak vesz egy szolgával, egy ökörrel vagy lóval, 10 juhhal, illetve kecskével vagy egy köböl vetéssel.

11 Néhány évtized múlva - 1736-ban - Fejér megye dózs-