H. Kerecsényi Edit: Néprajzi Közlemények 13. évolyam, 3-4. szám - A népi méhészkedés története, formái és gyakorlata Nagykanizsa környékén (Budapest, 1969)

ak családonként egy öreg icce, a polyánkaiak együttesen két icce mézet, az antalóciak telkenként 6 font viaszt, más falvak pedig - többek között - 10 icce mézet és 6 font viaszt lift tartoztak beszolgáltatni."

LAO f./ A hódoltsá

gi terület méhészete Nem volt könnyebb jobbágyságunk helyzete a hódoltsági területeken sem. A török megengedte ugyan, hogy az egyház gyakorolja tizedszedési jogát, 19 de ő maga is súlyosan megadóztatta a föld népét. Ez kezdetben kétféle volt: tized és pénzbeli adó. Tizeddel kellett adóznia a jobbágynak az állatok közül a juhok-, kecskék- és méhekből, még pedig mindig az évi szaporulat után. Vagyis minden tizedik gidát vagy rajt kellett leadnia.

120 Így az endrédiek pl. a tihanyi apátnak mint keresztény földesúrnak - évi 20 Ft. adót fizettek, a töröknek pedig minden terményükből tizeddel adóztak, sőt még bizonyos pénzösszeggel is. A tizedet helyenként pénzzel kellett megváltani: egy bárány váltsága 12-20 akcse volt helytől és szükséglettől függően. Ha a jobbágynak 10 kasnál kevesebbje volt, ugy minden darab után 2-2 oszporát vagyis l-l polturát fizetett.

122 Voltak ezenkivül pénzzel fizetendő adók is, melyeket a tizedtől függetlenül róttak ki az állatállományra. A méhkas-adó minden anyakas után 2 akcse volt, mig egy juh után fél akcset vetettek ki. A sertésadót csak később vezették be. Ez egy sertés után két akcse volt. Az emiitetteken kivül a török gyakorta vetett ki rendkivüli adókat is. Kiméletlen adópolitikája s a néha elképzelhetetlenül súlyos terményjáradék elől a falvak népe gyakran elmenekült, elhagyott hajlékát, telkét pedig gaz verte fel. Velics Antal: Magyarországi török kincstéri defterek