H. Kerecsényi Edit: Néprajzi Közlemények 13. évolyam, 3-4. szám - A népi méhészkedés története, formái és gyakorlata Nagykanizsa környékén (Budapest, 1969)

tótok jöttek, azok adtak érte ivópoharat" ... Meg szokták venni csipkezsinór-féléért, pertuért, tűért és gyüszüért is.Ilyenkor cserélt gazdát a halóttaslepedóre való M

csetót", a magyarbors, gyömbér, sáfrány és más fűszerféle is. Néha Horvátországból is átjöttek a méhészeti termékekért. Emlékezés szerint az elsó világháború előtt a mézet egy forintért, a viaszt két forintért vették a vándor kereskedők vagy a környékbeli bábosok: A háború utáni évtizedekben a mézesbábosok foglalkoztak a méhészeti termékek felvásárlásával. A letenyei Szabó Jánosék például - 40-50 kassal méhészkedtek - még 1937 körül is évenként egy három akós kád lépesmézet sonkós mé zet vittek eladni a helyi bábosnak. Napjainkban a földművesszövetkezetek foglalkoznak felvá sárlásával. g/ A méhész Végezetül szólnom kell a méhes, illetve a méhek gondozójáról, kezelőjéről is, aki legtöbbször egyúttal a gazdájuk, tulajdonosuk is. Igy érthetjük csak meg azt az óriási változást, amely az utóbbi évtizedekben a méhészkedés terén végbement. Századunk 20-as éveiig a nagy árutermelő uradalmakon kivül főleg a falusi papok, tanitók, vasúti pályaőrök, erdészek, valamint a szegényebb, kevés földdel biró parasztság méhészkedett. A nagyobb birtokú középparasztok a vizsgált községekben nem igen foglalkoztak vele, mert figyelmüket a föld gyarapítása utáni hajsza kötötte le. A termelés módját vizsgálva azt állapithatjuk meg, hogy a "nadrágos

11 méhészek mindig korszerűbben termeltek, mint ugyanazon időben a parasztság, őket ugyanis nem kötötték az ősöktől örökölt évszázados hagyományok, babonák. Csatritkán voltak a paraszti társadalom aktiv tagjai, tőlük elkülönültek, s gazdasági tevékenységeik végzésekor cóltudato-