H. Kerecsényi Edit: Néprajzi Közlemények 13. évolyam, 3-4. szám - A népi méhészkedés története, formái és gyakorlata Nagykanizsa környékén (Budapest, 1969)

biban vastagon betakargatta őket, - de enni is adott azért hogy megerősödjenek kissé. Hideg tavaszban két hétig is etette őket. Tavasszal az elpusztult családok lépjeit kivágták, s ha volt még bennük méz, kiolvasztották. A sónkéból viaszt főztek. A kast ezután sós vizzel kimosták, lángon kicsapat ták , majd eltették. 6 A kaptárakkal gazdálkodó méhész is megvizsgálja ilyenkor a családokat, főleg a fiasitást. Ha észreveszi, hogy az anya rosszul petézik, öreg vagy éppen elpusztult, sürgősen másikat szerez illetve nevel. Ha fogytán az élelmük, sajátkészítésű bádogtálcáról cukorsziruppal vagy mézzel eteti Őket, melybe kis kukoricaszár-darabkákat, nádszálat vagy kis léceket tesz, hogy arról szívhassanak

1 a méhek. Egyúttal gondoskodik langyos ivóvizről is, mert a fiasitáshoz és a sejtépitéshez sok vizre van szükségük, öreg emberek elbeszélése szerint - főleg tavasszal - az itató27 válluba szoktak vizelni, egyrészt, hogy azt melegebben tartsák, másrészt mert ugy hitték, hogy a méneknek szükségük van a benne lévő ásványi anyagokra. Mások a kieresztéskor kevés mézet kevertek az itató vizébe, vagy mézzel kenték meg a szélét, hogy a méhek rászokjanak* A kasokban tartott méhcsalád tavaszi gondozása kedvező időjárás esetén - ha az jól telelt - nem sok munkát igényelt. Csupán a méhek nyugalmát kellett biztosítani és elegendő friss vizet az itatóban tartani. A többi a méhlegelő dolga volt, "ott a méhek teritett asztala" - szokták mondani. A legtöbb méhész jól tudta, hogy mely növényekről tudnak méheik sok virágport, mézet és mézharmatot gyűjteni* Vidékünkön a legfontosabb, korai virágport adó növények a mogyoró, az éger, a szil, a nyár, a füz, a juhar, a rekettye, a bodza* A legelső mézelő a füz, a juhar, a nyár. a nyir, az éger,a gesztenye, a vad- és szelid gyümölcsfák. Májustól igen nagy jelentősége van az akácnak, és a