Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 12. évfolyam, 1-2. szám (Budapest, 1967)

P. Madar Ilona: Sárrétudvari hiedelmek 23

pájinkát se, még ha részegségig isszák is magukat a sírásók". Üres kannát azért nem szabad a házba vinni, mert meghalna a gazda. Tilos a bölcsőt üresen ringatni,se két személynek nem szabad egyszerre, mert meghal a kicsi. A kisgyermek kivánságát nem szabad megtagadni, mert könnyen belehalhat. "Hem szabad a halálát kívánni senkinek, mert bekövetkezhetik ha rossz drába mongyák." "Apám azt tanálta mondani a testvíremnek, mikor egy disznótoron ott lábatlankodott az ajtónál, oszt nem tudták a malacot hozni befele, oszt apám azt mondta: "Eredj mán innen az isten tenne el láb alól." Oszt harmadnapra meghalt. Azt hittük, megőrül apám, mert avval vót, hogy Ü tette a sírba." Haldokló A haldokló gyakran lekívánkozik a földre. Van akit kétszer, háromszor letesznek, mert utána csak visszateszik. "Akkor mindenki tudja, hogy itt a végérája, mert lekívánkozott a fődre." "Agonizálásnál előjönnek a régi idők, szólítják azokat, akik mán meghaltak, de hiszen nem tiszták Ük mán akkor." Van olyan haldokló, aki imádkozik, énekel, a hozzátartozók vele énekelnek. Olyan is akad, aki urvacsorát vesz, de csak akkor, ha ő kéri, a rokonok közül senki nem ajánlja, "mert akkor tudná a beteg, hogy neki mán csak végórája van." Aki boszorkány hiréban állt, annak senki nem mert az ágya mellé állni, nehogy ráhagyja a tudományát. Súlyos betegség alkalmával könyörögtetni is szoktak, de csak az "utósóba" lévő betegekért. Mikor a távollakó beteg ismerős után érdeklődve azt a választ kapják, hogy "mán könyörögtettek érte", akkor tudták, hogy nem sokáig fog élni. Az ügyetlen emberre és munkájára szokás volt azt mondani, hogy "könyörögtetni kéne azér". Gyakran előfordult, hogy a haldokló magához kérette haragosát és megbékült vele; "kezet adott neki". Megtörtént,