Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 12. évfolyam, 1-2. szám (Budapest, 1967)

P. Madar Ilona: Sárrétudvari hiedelmek 23

bölcsőt és a ház nyílászáré szerkezeteit is ellátták boszorkányuző tárgyakkal. A ház védelmét az aj tő sarkához "ny érájával

1

* felfelé állított seprű szolgálta, amelybe rozsdás kést, villát szúrtak. A szemöldökfába rozsdás villát "vágtak". "Mégis előfordult, hogy minden sarokba ott vót a béka, olyankor oszt /ti. mikor rontásban voltak/ dübögtek, mikor a gyereket fürösztötték, mondták oszt, hogy csak szüzjány láthattya meg, ki is küldték egyszer M. Esztert, de az nem látott semmit, nevették oszt, hogy nem szüz." A kisgyermek kezére cifra "kalárist" fűztek, hogy azon akadjon meg a rontő szeme. Meg is köpködték, "phű, phű, csúnya, pocsik" - mondták, hogy ne legyen kedve a rossznak bántani. A kisgyermek bölcsőjébe, a szalma alá őrdögszart /Ass faetids/ tettek, négy öt csomóban, papírba csomagolva, meg tavalyi fokhagymakoszorut, a párnájába pedig három nyirfavesszőt, akkor jobban pihent. Mindezen felül az anyja ruháját még kifordítva ráteritették a bölcső végére. Az anyatej, ill. a tejhaszon védelme érdekében hat hétig nem adtak ki semmit a házból. A gyermeket egy hetes korában, illetve az utána következő vasárnapon szokták megkeresztelni. Addig járt oda a bába is. Reggelenként ment el, megfürösztötte a gyermeket, megkente az anya hasát. Utána még a legszegényebb családnál is bőséges reggelit kapott. "Mán csak azír is asztalt terítettünk neki, mer fíltünk tülle." A bábabír 70-80 kg buza volt, vagy annak az ára, de mindenki többet adott. Keresztelő Leánynak leánygyermeket nem volt szabad kereszteltetni, mert elvitte a szerencséjét. Fiút igen, mert ez szerencsét hozott. A keresztanya pénzt ajándékozott keresztgyermekének,