Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 12. évfolyam, 1-2. szám (Budapest, 1967)
Történeti adatok - népi iratok - Boross Marietta: Mezőgazdasági munkásszerződések Nyugat-Dunántúlról
b. / Munkások tartoznak kerületi tiszt rendelkezéseit mindenben teljesíteni, a parancsoló embereknek engedelmeskedni, a gazdaság házi rendszabályaihoz alkalmazkodni. A csend és rendzavaró, engedetlen, kötekedő, lázitó, részeges vagy erkölcstelen életet élő munkás megdolgozott bérének elvesztése mellett a munkából azonnal elbocsájtható. c. / Vasár és ünnepnap csak az esetben kívántatik meg a munkásoktól a munka, ha állatok mellé vannak beosztva,vagy a munkaadó szélroham, eső, tüz vagy más előre nem látható szerencsétlenség által veszélyeztetnék. Vasár és ünnepnapokon csak a kerületi tiszt engedelmével távozhatnak a gazdaságból. d. / Jelen szerződésből eredő peres ügyek elintézésére a sárbogárdi kir. járásbíróság illetékes. e. / Fenti szerződés két eredeti példányban kiállítva alulirott munkások előtt a községi elöljáróság által felolvastatott, megmagyaráztatott és ők azt elfogadásuk jeléül aláirásukkal ellátták azzal, hogy a vállalt munkát az elöljáróság által könyveikbe bevezettették. ElŐszállási uradalom jószágkormányzósága H.Kovács Gyula jószágkormányzó s. k. Mileji István gazda Következnek az aláírások. Barabásszeg 1929. január hó 17n. p.h. Egy aláirást előljárósági tag, mint tanú és a körjegyző. Eredeti géppel irt,a munkaadó a munkásgazda és a munkavállalók sajátkező aláírásával. 73 férfi és 76 nő. /Székesfehérvári illami Levéltár. ElŐszállási Uradalom Iratai./