Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 9. évfolyam, 1. szám (Budapest, 1964)

Sárosi Bálint: Népi hangszerek

Porembevágásos furulyák

. I. Héhány dévaványai példányról tudunk. Ott anyaguk szerint lopótskdndának ill. napraforgódudának nevezik e hangszereket. II. A készítő egy jól megtermett, érett és kiszárított lopótöJc nyúl Tanyának régét késsel vagy aprófogú fűrésszel kissé ferdén levágja, lörömszerűre kikalapált és meghajlított végű dróttal a tök dudvás belét kikaparja, a kikapart csövet tüzesített vaspálcával esetleg ki is tisztázza. A lopótök nyitott végén elkészíti a megszólaltatáshoz szükséges bevágást. Snnek helye a ferdén metszett nyitott vég legfelső pontján van. Formája leginkább ékalakunak mondható, az ék hegye azonban le van kerekítve. Éles késsel, nagyon óvatosan kell kivágni, nem a falra merőlegesen,hanem ferdén faragva, hogy az ék lekerekített hegyeméi a falnak éle maradjon. Iz a perembevágás formájában is, funciójában is a közönséges végénfuvős /dugós/ furulya szélhasítójának felel meg. A hangképzőnyilások helyét szemmérték vagy minta /ugyanolyan nagyságú sikerült lopótökfurulya/ szerint állapítja meg. A megjelölt helyeken előbb éles furószerszámmal /pl. szögletesre reszelt árral/ kis lyukat fúr, majd azt tüzesített vaspálcikával a közönséges furulyák hangképzőnyilásához hasonló nagyságura kiégeti. A lopótökfurulyán 7+1 hangképzőnyilás van, ugyanolyan beosztásban, mint az azonos