Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 7. évfolyam, 3-4. szám (Budapest, 1963)

5. A közösség szerepe a házasságkötési szokáskörben Szereplők A házasságkötési szokáskörben mind a cselekmények házasságkö­tésre irányuló részével kapcsolatban,mind pedig a lakodalmi Ünnepély­ben nagyon sokoldalúan résztvettek a házasodóval különböző viszonyban lévő emberek és csoportok, sőt legtágabban véve szinte az egész falu­közösség. A házasodás idején történő együttműködés intenzív közösségi életre mutat. Először azt véljük megemlitendőnek, hogy a lakodalom megrende­zését fontosnak tartották mind a vőlegényes, mind a menyasszonyos ház­nál, ami nemcsak azt jelenti, hogy a menyasszonyos háznál is voltak szokásaik szerint elvégzendő szertartásos cselekmények, hanem azt is, hogy erős volt az igény arra, hogy ott is saját tetszésük szerint ven­déglátásban részesitsék a házasságkötés alkalmával a hozzájuk tartozó­kat. Lakodalomkor a rendező házigazda kijelölte, összeírta kiket kell meghívni a lakodalomra. A meghívandók számának megállapításában kötötték őt a tervezett lakodalom keretei, lehetőségei.Megvoltak azon­ban az alapelvek, amelyeket érvényesíteni kellett, s ezeken belül lehe­tett a határt szűkebbre vagy bővebbre szabni.A lakodalomban elsősorban a "közéi rókon"-oknak kellett rósztvenniök, legalábbis unokatestvére­kig, nagyobb lakodalom esetén ezen tul esőek is meghivódtak. Legalább ilyen fontos volt a három szomszéd: "alsó, felső, szembevaló" meghívá­sa. Bz után következtek fontosságban a komák, kiemelve közülük a most házasulandó kereszt- ill. bórmaszülőjét házastársával együtt, akiknek elsősorban kellett résztvenniök. Hívták a házasulandó fiatal jó bará­tait, barátnőit, úgyszintén a szülők barátait. A meghívásnál érvénye­sült bizonyos lokális elv:a távolabb lakó közeli rokont könnyebben el­hagyhatták, mint a szomszédot, vagy a közelebb lakó, de távolabbi kap­csolatú rokont. A meghívottak viszonozni tartoztak a meghívó szívességét.A kö­zelebbi rokonok, közülük főleg a közel lakók, főleg a szomszédok rend­szeresen eljártak segíteni a lakodalom előtti napokban. A távolabb la­kó közeli rokonok tudták azt, hogy nekik is illene a segítésben részt­venni, de erre a távolság miatt nem nagyon volt módjuk,legfeljebb egy­egy alkalommal mentek el. A segítő rokonok, szomszédok egy része lako­dalom alatt is mint'fennjáró dolgozott.Hogy a lakodalmon elfoglaltakat

Next

/
Thumbnails
Contents