Nagy Gyula: Néprajzi Közlemények 7. évfolyam, 2. szám - Hagyományos földművelés a Vásárhelyi pusztán (Budapest, 1963)

A gabona termesztése

A Vásárhelyi-pusztán ritkán kévés gazt is nyomtattak. Kévés gabonát csak akkor nyomtattak, ha messziről hordtak. Ilyenkor a szérű szélére asztagot raktak s onnan ágyaztak. Kévés gazt inkább az orosháziak nyomtattak. Az orosháziak, ha közelről hordtak, akkor tallóbul nyomtattak, vagyis nem raktak asztagot. A pusztán a kévés gazt a következőképpen ágyazták be. A rakott kocsival beálltak a szérűbe. Legkevesebben hárman ágyaztak. Az egyik a kévehányó, a másik a kévefordító s a harmadik a beágyazó volt. A kévehányó vasvillával hányta a kévéket a fordító elé. Az pedig kéz alá adogatta a kévéket. A kévéket úgy nyújtotta az ágyazónak, hogy a kévék kalászos végei az ágyás felé fordultak. Az ágyazó az ágyást félkör alakban kezdte el, miként a kötetlen gazból rakottat. Azután a megkezdett félkört igyekeztek kitölteni, kikerekíteni. Ha kevesen ágyaztak, akkor a beágyazás előtt elvágták a kévék köteleit. Ügy is szokták, hogy a köteleket akkor vágták el, amikor a helyükre tették a kévéket. Sokszor egy sort behánytak s egyikük kévevágókéssel eldarabolta a köteleket. Társa ezalatt tovább rakta a második sor kévét. Ha többen voltak, akkor volt külön kévevágó is. Az elvágott köteleket otthagyták. Orosházán a csavartkötelet a csavarásnál kioldották, de nem vágták el. Az ágyazás kezdetén a kévéket jobban fektették, így vékonyabb lett. Az ágyás közepéig a sorokat állandóan hosszabbították, s azután fokozatosan csökkentették. Amikor a megkezdett félkör két végét is berakták, voltaképpen készen is volt az ágyás, mert a kitöltő sorok közepét hajtották előre. Az ágyás közepének vastagságát úgy érték el, hogy míg az ágyás szélén fektették a kévéket, addig a közepe felé állandóan közeledett a függőlegeshez. Rossz munkát végeztek, amikor azt mondták: „Hánnyunk a közepire, hogy vastagabb lögyön!" Azonban az így utólag behányt gaz járatás közben lement az ágyasról, mert nem volt benne az ágyasba. Nem fogta a többi. A ló lába pedig lehajtotta az ágyasról, mielőtt kinyomtatta volna. Időnként a kéveforgató vasvillával összegyűjtötte a kocsi mellett elhullajtott kaparékot, s az ágyasba hányta. A kaparékot az ágyás szélére vetették, mert ott nem tört annyira az ágyás. Miután a kaparék ritka, laza, az ágyás közepén porrá tört volna. Ágyazás közben, amikor a kocsi útban volt, feljebb vezették. Az ágyás utolsó kévéinek a vágott végei kifelé néztek. Végül a kocsi körüli hulladékot villával összehúzták, s az ágyás tetejére dobták. Később, amikor ritkábban nyomtattak, a szérűt nem minden esetben járatták le egészen. Ilyen esetben az ágyás körültakarítása után az ágyás mellett a szérűt locsolóval meglocsolták. így, ha a ló az ágyáson kívül is járt, nem törte fel a szérűt. A 10 m átmérőjű ágyás a kisebb ágyások közé tartozott. A pusztaiak szerint a kévés-ágyást hamarabb elnyomtatták, mint a kötetlen gazból készültet, mert minden fej az ágyás tetején feküdt. A kocsival nyomtatás a pusztán az 1900-as évek körül jött divatba. Először a Hódmezővásárhely alatti nyomási fődeken nyomtattak kocsival. A kisföldű embereknek nem volt lovuk, azért hárman-négyen összefogtak, és közös szérűn leginkább fuvarosokkal nyomtattak. A fuvarosok pedig kocsival nyomtattak, mert az haladósabb volt. A nyomási földekről került ki azután a pusztára a kocsival való nyomtatás. Eleinte csak a kisebb em-