Nagy Gyula: Néprajzi Közlemények 7. évfolyam, 2. szám - Hagyományos földművelés a Vásárhelyi pusztán (Budapest, 1963)

A gabona termesztése

játszva szúrták át a vontatókat. Az 1920-as években halt meg Hódmezővásárhelyen a nagy Marton. Ügy mondják: ,.Marha nagy embör vót. Az 1880—90-es években mögfogta a kisrudat egykézzel és alásétált vele. Inas së köllött neki!" — Az átszúrásnál az a szabály, hogy amerről szúrnak, csak annyi maradjon ki a kisrudakból, hogy az inasokat alá lehessen dugni. Az átszúrás után inasolnak. Mindketten felkapják az inasokat (VI. t. 3 és XXV. t. 1—10). Az első inas kb. 10 cm-el hosszabb, mint a másik. A vontatósok beállnak a kisrudak közé, háttal egymásnak. Megemelik a kisrúd végét. Aládugják a fainas (VI. t. 3. és XXI. t. 1—2) hosszabb marokfáját, a kisrúdra derékszögben. Az inasok tartóvégei kifele néznek. A jobb oldalon levő vontatós jobb kezével a rúd végét, bal kezével az inas fáját fogja, míg társa fordítva. ,,Na most!" szóra egyszerre és gyorsan felemelkednek, miközben a vontató féloldalát felemelik (VII. t. 6). A vontatót nem rántva, hanem egyenletesen és gyorsan kell emelni. A vontató ringásából is lehet látni, hogy egyszerre és bátran emelik a vontatót. Elég kemény munka, különösen, ha nehéz a vontató. Ilyenkor a vontatós könyökhajlásba veszi a rudat, s így könnyebb felemelni. Amikor a kisrudakat felemelik, aláállítják az inasokat úgy, hogy a felső végük kissé összefele dőlnek. Ellenkező esetben könnyen kifordulnak, s kilökik a vontató alól a kisrudakat. Az inasok a vontató fele is dőlnek, különben kivágódhatnak a rúd alól s elvihetik a vontatós karját. A fent leírt módon az ősibb — teljesen fából készült — inassal emelik fel a vontatót. Az 1900as évek körül már vasmarokkal ellátott inasokat kezdtek használni. Ezzel a következőképpen dolgoznak. Az inas marokvasát felülről beleakasztják a kisrúd kiálló végébe. A vontatósok egyik kezükkel a kisrudat, másikkal az inas fájának végét fogják, s fent leírt módon emelik fel. Ha a vontató félrebillent, akkor arról emelik meg a kisrudat s teszik alá az inast, amerre bukni akar. Leengedni pedig az ellenkezőt kell. Rendszerint azon az oldalon inasolnak először, amerről alászúrnak, vagyis a kisrudak vastagabb végei felől. Ha azonban a kisrudak hegyes végeik igen gyengék, akkor a vékonyabb vége felől inasolnak előbb, vagyis az inasok a kisrudak vékonyabb végei alá kerülnek először. A teher így először nagyrészt a kisrudak vastagabb s erősebb végeire esik. Az inasolás után a második vontatós megfogja a két inas végét, hogy el ne dőljenek. Azért nem a rudat fogja, nehogy az inasok közben kivágódjanak. Ezalatt az első vontatós, aki a kocsi eleje felől áll, a jobb oldali nagyrudat a vontató alá tolja, amerről felinasolták a vontatót. A vontatós a nagyrudat a vastagabb végénél fogja, és az első keréken kívül gyors léptekkel tolja a felinasolt kisrudak alá (VIII. t. 1). Ha megakad, úgy segítenek rajta, mint ahogyan az elakadt kisrudakon. Ügy kell a nagyrudat a vontató alá tolni, hogy minden gaz a nagyrúd fölé kerüljön, még az is, amely a kisrudaknál elmaradt. Azután a vontatós a nagyrudat átemeli a keréken. Majd felteszi a kocsi elejére és bekapcsolja. Bekapcsolás után a nagyrudat hátrább löki, hogy a lánc kifeszüljön. Sokan az elsőtengely felett dugják a nagyrudat a vontató alá. Azonban így könnyen megakad a nagyrúd hegyes vége, különösen a nedves, puha földön. Ezután helyet cserélnek. Az első vontatós fogja az inasok végét, s a