Nagy Gyula: Néprajzi Közlemények 7. évfolyam, 2. szám - Hagyományos földművelés a Vásárhelyi pusztán (Budapest, 1963)

A gabona termesztése

második vontatós a nagyrudat a kocsi hátuljára teszi. Megemeli egyik karjával a nagyrudat, a másikkal a hátsó tengelyt aláhúzza annyira, hogy bekapcsolhassa a nagyrúd karikájába a hátsó tengely kapcsát. (VIII. t. 2). Azután a kocsi hátulját hátrább tolja, hogy a lánc kifeszüljön. Azért kell a láncot kifeszíteni, mert különösen induláskor. s zökkenésnél kikapcsolódhat. Ezzel a vontató egyik fele a kocsira kerül. A másik oldalon is aládugják az inasokat a kisrudaknak, s ugyanúgy a kisrudak végét, és megemelik. Másik kezükkel a megemelt kisrudak alól kiveszik az inasokat. Azután a felemelt kisrudakat leeresztik a nagyrúdra. Úgy is szokták, hogy az egyik kezükkel megemelik a kisrudakat, s a másikkal az inasokat fogják. Lábukkal pedig kirúgják az inasok alját. Ha az inasokat úgy rántanák ki a kisrudak alól, akkor a gyengébb nagyrúd könnyen el is törhet. Ezután az egyik vontatós egyik felől s a másik vontatós a másik felől kocog át az inasokkal együtt a vontató másik oldalára. A másik oldalon is aládugják az inasokat a kisrudaknak, s ugyanúgy felemelik, mint az előző oldalon. Csak itt már sokkal könnyebb. A vontató súlyának egy része ugyanis az első nagyrúdon, sőt azon túl esik. A nagyrudat is ugyanúgy dugják a felinasolt kisrudak alá, mint fentebb leírtuk. Ezen az oldalon az inasok kivételéhez egy ember is elég. Az egyik vontatós egyenként felemeli a kisrudakat, s kiveszi alóla az inasokat. Ilyenkor már nem kell félni, hogy eldől a vontató. Ezzel a vontató teljesen a bolondkocsira kerül (VIII. t. 3). A kis, rudasnagyságú vontatókat nem inasolják fel. Két kisrudat szúrnak alá, s ketten teszik fel a bolondkocsira. A szérűn is így veszik le. — Az inast kivevő vontatós a két inast összefogja, s a következő vontatónak arra az oldalára dobja, amerről majd a rudakat dugják. Ha a vontató egy kicsit félredőlt, akkor mindig az ellenkező rudat engedik le előbb, hogy visszanyomuljon. Ha így sem sikerül, akkor villával igazítják meg. Az 1900-as évek előtt néhányan tekerőnek, vagy pétörnek nevezett szerszámmal (XXVI. t) emelték fel a vontatót. A tekerőt a vontatás megkezdése előtt vállon vitték ki a tarlóra. A kisrudakat úgy szúrták a vontató alá, hogy a tekerő közé férjen. A tekerőt az egyik vontatós szorosan a vontató mellé tette, a két kisrúd közé. Ha nem fért oda, akkor a rudakat megigazították. Majd a lánc végén levő kampókat beleakasztották a kisrudakba. A kampók a beakasztás után kifelé néztek. Hogy a lazán álló lánc végén levő kampó ki ne akadhasson, a vontatósok kifeszítették a láncot, amikor felegyenesedtek. Ezután a hajtókar felőli vontatós a tekerőt befelé, a vontató felé tekerte. Rendszerint a társa is segített. Tekeréskor a tekerő felső része kissé a vontató felé dőlt. Közben a két inasrúd s a rajta levő vontató elkezdett lassan emelkedni. Amint lehetett, már a tekerés alatt a lóvezető a nagyrudat a kisrudak alá tolta. Amikor a kisrudak a kívánt magasságot elérték, a tekerő kitámasztóvasát a vaskarika egyik szárnyába akasztották, s ezért nem szaladt le a felcsavart lánc. A felemelt kisrudak alá úgy tolták a nagyrudat, hogy a vége az első tengelyre került. A tengely kapcsát a nagyrúd karikájába akasztották. Míg az egyik vontatós a tekerőt tartotta, addig a másik a nagyrúd végét a hátsótengelyre tette s rákapcsolta. Ezután a te-