Nagy Gyula: Néprajzi Közlemények 7. évfolyam, 2. szám - Hagyományos földművelés a Vásárhelyi pusztán (Budapest, 1963)

A borsó termesztése

valamivel mélyebbre kerül, mint a búza, de nem kerül olyan mélyre, mint a kukorica. A borsó vetése úgy történik, mint a búza, kukorica vetése. Amint befejezik a vetést, tüskös láncboronával nyomban megboronálják. Ez apróra összetöri a göröngyöket, s a fent maradt szemeket betakarja. A boronálást is melléfordulással végzik. A boronálás után azonnal hengereznek. Ha azonban boronálás után eső veri a földet, megvárják, míg megszikkad, mert a szikes föld eső után olyan, mint a szurok, ragad. A környéken a legtöbb helyen kettes henger van. A hármas hengert tartják a legjobbnak, mert a harmadik kishenger takarja azt, amit a két első elhagy. A hengerezést mindig csára (jobbra) végzik. Mindig jobbra fordulnak, míg a tábla el nem fogy. A lóvezető a lehengerelt részen megy, mert ott könnyebb menni. Melléfordulással azért nem lehet hengerezni, mert nem lehet hirtelen fordulni. Ha hirtelen fordulnának, akkor földúrná a földet s kidúrná a magot. Amikor a tábla közepe felé hengereznek, akkor nagyobbat kerülnek. b) Kapálás A szikes talaj hamarabb felmelegszik, mint a fekete föld, s így a borsó hamar kikel. Egyébként is a borsó gyorsabban kel, mint a kukorica. A borsó kelése az időjárástól függ. Amikor a föld kb. 5—6 fokra felmelegszik, a borsó már kel. Jó munkálás után jól kel. Ha széllel szelelik, akkor a kelése 100 százalékos, mert a legcsíraképesebb mag mindig szélfelül esik le. A csíraképtelen pedig szél alul. A szelelt magot nem is csíráztatják. A rosta viszont a csíraképes magokat nem választja ki. 6—8 levele van a borsónak, amikor kapálni kell. Sokszor a kapálására előbb kerül a sor, mint a kukorica ültetésére. 1949-ig kézikapával kapálták a borsó közit és sorját. Azóta a sorját kézikapával, de a közit tolikapával kapálják. A kézikapával úgy kapálják, mint a kukoricát. Három sort hajt minden kapás. A kapás a középső sorban megy, s két sorközt kapál. Amint kiér a végre, megfordul s ugyanannyi sort hajt visszafelé is. A borsó tövét körülkapálják, és friss földet húznak oda. A második kapálást közvetlenül a virágzás előtt végzik. Ugyanúgy mint az elsőt, különbség csak az, hogy a borsó tövéhez egy kis földet húznak. De nem kap akkora töltést, mint a kukorica. Ha közben a borsó olyan esőt kap, hogy a földet cserepessé teszi, akkor virágzás előtt kézikapával a földet fölporhanyósítják. A pusztán a tolikapát 1949-ben kezdték használni. Az első 1948 tavaszán került ki a pusztára. Simon István, Puszta 506. szám alatti lakos hozta Makóról. Ott a hagymatermelők kezdték el használni. 1952-ben a tanyák felében meg lehetett találni. Elterjedését a cukorrépa kötelező termesztése is elősegítette. Minden olyan növény kapálására használják, melynek a sortávolsága 20—40 cm. Kisterületű kukoricát is toli kapával kapálnak, különösen akkor, ha a terület keskeny és hosszú. Kérdő Ernőék is 1949 óta a borsó első kapálását mindig tolikapával végzik. Fő része az öntöttvas kapafej. Ennek két kovácsoltvas szárnya közé erősítették fel a faagyú, faküllejű, vasráfos kereket. Ugyancsak az eke-