Takács Lajos szerk.": Néprajzi Közlemények 7. évfolyam, 1. szám (Budapest, 1962)

Katona I.: Ujabb változatok "A két púpos ember" meséjéhez (AaTh 503)

UJABB VÁLTOZATOK "A KÉT PDTOS EMBER" MESÉJÉHEZ /AaTh 503/ Erdész Sándor szövegközlése a Néprajzi Közlemények legutóbbi számában (VI -.15-118 p.) szokatlanul nagy érdeklődést váltott ki folklóristáink kör^_:a: "A két púpos ember" meséjéből, mely eddig mindöszsze egyetlen változatban volt ismeretes Hegedűs Lajos, Moldvai csángó népmesék és beszélgetések c. könyvéből (Budapest,1952. 214 p.), három változatot tett közzé Szabolcs-Szatmár megye területéről. Ehhez magam további két szöveggel csatlakoztam (Népr.Közi.VI.119-124 p.),azóta pedig nem kevesebb, mint hét ujabb változatot kaptunk azoktól a gyűjtőktől, akiknek Szabolcs-Szatmár és Abauj-Zemplén megye a gyűjtőterületük: Balassa Iván, Bodnár Bálint, Dégh Linda, Dobos Ilona, Erdész Sándor és Ferenczi Imre egy-egy ujabb változattal gazdagították anyagunkat. Domonkos Sámuel Méhkerékről (Békés megye) küldött egy szöveget románul és magyar nyelven. Mindkét szöveg állandó alakulatnak látszik, román mesemondója nyilvánvalóan kétféle anyanyelvű közönségének románul és magyarul egyaránt szokott mesét mondani. A békési szöveg az ésszakkelet-magyarországiaktól teljesen eltér. Benyomásunk szerint inkább a román, mint a magyar meseanyagnak képezi szerves részét. Két, helyesebben egy változattal viszont szegényebbek lettünk. Bárkányi János (Voigt Vilmos) legutóbbi egyházaskozári gyüjtőutja alkalmából (1962.11.) megtudta, hogy a Hegedűs Lajos által és általam feljegyzett moldvai csángó szöveg nem hagyományos, elmondója,Nyisztor Ferenc, mesekönyvből olvasta. Eddigi ismereteink alapján tehát az 503 mt. elterjedése szempontjából nálunk csupán Szabolcs-Szatmár-és AbaujZemplénmegye vehető figyelembe, ott viszont a mese láthatólag közismert, mint ez Dobos Ilona és Erdész Sándor szövegeiből megállapítható: ismeri az a jó mesemondó is, akinek nem tartozik repertoárjába (Ruszkovics István), az is, aki inkább hagyományőrző, mint ujraalkotó előadónak tekinthető (Osvát Dezsőné), s jól ismeri a jó mesemondó állandó közönsége (Papp Sándor hallgatói Kallósemjénben). A területen gyűjtött valamennyi változatot hasznosnak tartjuk közzétenni, mivel a magyar mese- és mondakutatás szempontjából figyelemreméltó tanulságokkal szolgál.Tesszük ezt annál is inkább,mert min-