Fél Edit, Hofer Tamás: Néprajzi Közlemények 6. évfolyam, 2. szám - Az átányi gazdálkodás ágai (Budapest, 1961)

Állattartás - Baromfi

Gábor - "tanyán laktak, hatvanat-százat is hizlaltak, jő helye vót náluk a libának, nagy legelő." Libatöméssel próbálta szerencséjét néhány felfelé törekvő,szegény sorsú zsellórember is. Juhász Mihály beszéli például: "...vót másfél hód kukoricám.Másik érbe mivel már sok kukoricánk vót, hozzáfogtunk libával foglalkozni. Neveltünk 30 libát... őszszel megtömtük a libákat hízónák,eladtuk... Akkor ebbül már,hogy másik évbe ne kelljen másoknak annyit dolgozni (az igával tett szolgálatok fejében), vettem két ökölnyi kis Üszőbornyut, meg egy rossz kocsit." A liba tömése három-öt hétig tart, "melyik meddig bírja". Általában 30 liter kukoricát számítanak egy liba megtömésére. As átányiak számára a ludtartás egyik legfontosabb haszna a toll s a pehely.Kikelés után 12 hétre lehet a libát koppasztani,azután pedig hat-hat és fél hetenként - egy évben összesen négyszer is.A tollat s a pelyhet vánkoscihába, tokba varrva hátukon viszik az asszonyok vásárra. Ujabban vannak Ítányon tollszedő asszonyok is, akik az összegyűjtött tollat Egerbe szállítják. A liba néhány hetes korában már legelőre megy. 1927-ig,a tagosításig külön libalegelők voltak a falu alatt. Azóta a liba is a disznójáráson jár.A második világháború előtt május 1-től aratásig közös falkába csapták az egész falu libáit (900-1200 darabot) s közösen fogadtak melléjük pásztort az asszonyok. (Bár volt olyan év is, mikor külön volt alsó és felső libafalka az Alvég és Felvég számára.) Két lány vagy két öregasszony,esetleg anya s lánya szokott a pásztor lenni. Legelőbér szempontjából 33 libát számítottak egy számosállatnak (voltaképp 30 libára gondoltak, de minden kihajtott tíz libához hozzácsaptak egyet dögre.) A pásztorok 50-60 fillért, máskor két forintot is kaptak a liba darabja után és "minden tíz libátul egy dllbe főzés meg vacsora". "Jól éltek akkor a libapásztorok* hus meg hus vót nekik nyakig és meglett a napszám is." Be meg is szenvedtek a fizetségőrt,"kifújta a szél a karjukat lábukat, ha jégeső jött,akkor is kint kellett maradni,a libát nem lehetett napközbe behajtani." Talpon kellett lenni egész nap. Különösen nehéz volt a falkát megőrizni, mikor a buza érni kezdett, a ludak megérezték a "buzaszagot" s szaladtak volna a gabonába. Az asszonyok a ludakat reggelenként kihajtották a legelőre,este pedig értük mentek, hogy "mikor a ménes elszalad, akkorra begyüjjön a liba." "A jegyirül meg a festékirül" ismerte meg mindenki a magáét. "A jobb lába ssilső leveles,balon szílső leveles - a talpa be van esik-