Fél Edit, Hofer Tamás: Néprajzi Közlemények 6. évfolyam, 2. szám - Az átányi gazdálkodás ágai (Budapest, 1961)

Állattartás

fel. Izidőben terjedtek a rövid-gyapjas merinójuhok is, egyre szűkebb területre- bundának, ködmönnek rálő bárányok felnevelésére - szorítva vissza a régi hosszugyapjas aagyar fajtát. Számszerűen csak 1895-től követhető az állatlétszám alakulása. 1 következő évtizedek adatai as állatlétszám, állatsŰrAség általános csökkenéséről beszélnek.! csökkenés mellett kitűnik azonban az állatállomány összetételének fokozatos módosulása is. Ha szerényen is, megnőtt a szarvasmarhák aránya, esen belül pedig a teheneké különösen; megmaradt,utóbb erősen növekedett is a disznó részesedése az összállatlétszámból.Mindez árutermelő törekvésekről t anuskodik: a tényé sz~ növendék- és hízóállatok arányának növekedéséről az igás állatokkal szemben. Az igás állatok számának és részesedésének csökkenéséről további felvilágosítással szolgálnak az átányi fogatok összeírásai. 1895-ben még a fogatok 47.1 hármas, illetve négyes lófogat, valamint négyes őkörfogat volt; negyven évvel később viszont a négyesek már szinte teljesen rltüntek, arányuk 2.9 JÉ-ra zsugorodott és elsöprő többséget (81.9 %) szerezte)- a kettes fogatok, i fogatok száma így 1895 és 1935 között 39 %-al megnőtt, az igás állatok száma mégis csökkent,és csökkent a 100 k.hold területre jutó kettes lófogatra redukált igaerő.Íz az átalakulás a munkabíró értékesebb állatfajták megjelenésével értelmezhető s azzal, hogy a korszerű igás szerszámok egyre kevésbé kívánták, hogy 3 vagy 4 állatot fogjanak eléjük. A legelőterület szűkülésében a tagosítások adják a fordulópontokat .A mult század derekán - mint írtuk - még a határ csaknem egyharmada legelő volt. Az egykorú térkép megmutatja azt is, hogy ez a terűlet az alföldi kertes települések határhasználati rendjének megfelelően a lakótelepülést körülfogó belső legelőből s a külső legelők távolibb foltjaiból tevődött össze.Az 1866-os mérnöki munkálat azonban ezt a rendet megbontotta, s a belső legelő rovására szabta ki a falu alatti "kis darab földeket", a külső legelők tetemes részeit pedig az önállc tagban kihasított uri birtokokhoz, illetve a "tagosok" külön mért birtokához csatolta. A legközelebbi statisztikai felvétel (1895-ben) így már tetemesen lecsökkent legelőt talált,mely mindössze a határ 17.2 %-ár& tsrjedt ki. A csökkenés lassabb ütemben - főként a magán kézbe jutott legelők feltörésével - tovább folytatódott, így 1913-ban a legelő már felét sem érte el az 50 év előttinek,mindössze 13.5 % volt. Terület szerint ezután a legelő már alig kevesbedett.Az 1927-es uj tagosítás mégis jelentősen csökkentette a legeltetés lehetőségét, mert a legelő termékenyebb részeit elvette "élő főidnek" s helyette értékte-