Némethy Endre, Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 5. évfolyam, 3-4. szám (Budapest, 1960)

Lajos Árpád: A domaházi ivó

A két szélső legény kétfelé eső, kifordított tenyérrel védte belső arcát, tehát alkarjukkal mellük előtt átnyúltak, s kissé előrehajolva várták, mit fog tenni a középső, aki a nőtácska állandő ismétlésekor hol az egyikhez, hol a másikhoz hajladozott. Íz alkalmasnak vélt pillanatban hozzácsapott az egyiknek az arcához, hogy csakúgy csattant annak kifordított tenyere, de ugyanekkor villámgyorsan le kellett hajolnia, mert aki az ütést kapta, a kalapot igyekezett leütni fejéről, mégpedig a befelé eső kézzel. Ha sikerült, akkor ez az ügyes szélső ment be középre, s már kezdhették ismét a játékot. (Másfelé dongónak hivják ezt, s nóta helyett zümmögni kell hozzá a középső tagnak.) Tánc,iddogálás, nótázás és játék közben szaporán fogyott a sok jó sütemény, amit a lányok hoztak. Éjfél után, szürkületkor,de még nem világosodott, ropták a hajnaltáncot. Tisztás helyen nagy szalmarakást csináltak a fiuk, ezt meggyújtották, s tánc közben a tüzet "átugrosták*. Ilyenkor szólaltak meg a hajnalozó nóták, ezek egyike-másika a betyárvilágot idézte fel. _ a Elek Bolla Sándor 50 é. T.giusto. Domaháza, 1959. El-lop-näm àz éc-cà-kâ Hogy-hà ram nem vir-ràd-nà. Rëgvel virrâd à hajnal, Gyön à zsàndaar, bevàsàl, YAsàt ver à kezemre, Be betyaar àz egyesbe. Egyesbül a kettesbe, Já börtön fenekére, Gyere bàbaam vaaltsàl ki, Në hàggyàl elhervadni. Kivaaltálák, ki-ki-ki, Mem hagylak elhervadni, Eladom à

•jefykendőüm, îivaaltom á szeretőüm.