Némethy Endre, Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 5. évfolyam, 1. szám (Budapest, 1960)

Németh József: A sümegi népi fazekasság

tisztásán, leginkább a bástya mellé rakták. Megöntözték kannákkal, de a rózsát mindig feltették a kannára, hogy az agyag "megázzon". Ezután behordták a műhelybe a "téglásra" ée a "fasulokkal" jól megsulykolták, "összeverték". Majd sarlóval, vagy "földTágókéssel" kétszer megfaragták. Ha ezzel a munkával készen Toltak, akkor "kisgömbölegeket" készítettek, azt vizbemártották és ezeket kupacba rakták újra a tégláson. Most következett a "kitiprás" lábbal. Ha jól kitiporták az agyagot, csak azután kerülhetett fel a gyurőpadra. A gyurópadon történt meg a kiszaggatás. Ugyanis a mester, a segéd a gyurópadra került agyagot pogácsa nagyságúra szaggatta ki, esetleg nagyobbakra, ami mindig attól függött, hogy milyen edényt készített. Ezután került a korongra a megmunkálásra kész agyag, a tálföld, melyből nem a tűzálló edények készültek. Azt az agyag-mennyiséget, melyet raktározásra szántak, "nagygömhölegbe" sulykolták. Ez olyan volt, mint egy kerek ementáli, melynek átmérője 50 cm, magassága 20 cm. Ezt raktározták. A "fazékföld" ?lőkészítése más módon történt. A tálfölddel ellentétben ezt a földet szárították. Mikor a bányából hazakerült az agyag, akkor szétterítették az udvaron, hogy jól száradjon meg. Ha megA mázőrlőkő a "kéregben"