Némethy Endre, Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 5. évfolyam, 1. szám (Budapest, 1960)

Kresz Mária: A fiatalság társas élete a kalotaszegi Nyárszón

ról, ajándékozásról, hazakisérgetésről sző sem lehet. Konfirmáció után aztán nemsokára kerül minden ügyes, csinos lánynak szeretője (-ha nem is rendes­), aki a fonóházhói s a tánchói hazakísérheti, kihívhatja a tánchői a tornácra, ragy a másik szobába. ^ r endes , álandó vagy nagy szerété csak este sötétben jár a leányhoz, óvatosan megy be hozzá, nehogy legénytársai meglessék. Minden vasárnap este elmegy a szeretójéhez, hébe-hóba szombaton is; csütörtökön is el­mehet, vagy szerdán, ha már nagy szeretője . Megvárja míg eloltják a lámpát,lefeküdnek. Főleg a szigyenlós legény nem merne bemenni míg fönt vannak a háziak. Némelyik legény tisztelettudóan köszön amikor - elép, más sunyib a megy, hogy ne is hallja a neszét senki. Első láto­gatását másod-, harmadmagával teszi, cimboráit hívja, ők keltik fel a leányt. Ha a leány nem hajlandó felkelni az ágyból, ez azt jelzi, hogy a legény udvarlása nem kívánatos,nem óhajt vele beszilni : ez nagy szé­gyen, csúfság a legény számára, - főleg, ha mások is látták, - s lehe­tőleg megbosszulja. Marsot huzat a leánynak a táncban, azaz tánc köz­ben? amikor javában mulatnak, a cigány marsot kezd húzni, s ekkor a megsértett legény vagy cimborája megszólal:"Fazekas Ilus ki a tánobuli Neked húzzák a marsot!" - 1 megszégyenített leány a hozzápártolt legé­nyektől követve távozik.Ilyen eset azonban csak nagyritkán fordul elő. Ha a leány nea kel fel az esti látogatáskór, a legények dühösen csap­ják be az ajtót s olykor nótában is megörökítik a leány elejtett sza­vait, hogy ossák m eg, (szólják meg) az egész faluban. Ha azonban a le­ánynak kedves a legény, nem sokáig váratja magát, gyorsan felöltözik, vagy ha már nagyon nagy szeretője a legény, le sem fekszik. A cimborák is hamarosan magukra hagyják őket, másodszor pedig a legény már egye­dül megy szeretőjéhez, maga mellé huzza a leányt, ugy beszilnek , be- szilgetnek együtt. Éjfélig, sőt hajnalig ott marad a leánynál. Mikor végül elmegy, a leány nem szokta kikísérni. Az udvarlás ilyen formája nem jelent próbaházasságot. Ha a le-! ány mégsem vigyázott magára s állapotos lesz,vagy ha éppenséggel gyer-; meke születik, szeretője köteles őt elvenni. Ez aránylag ritkán fordul! elő. Addig nem esketik meg, míg ekléasfát nem követ. 'Párta helyett! keszkenővel kötik be a fejét lakodalmán, amely természetesen kevésbbé ünnepélyes. Kikapón ak azt a leányt tartják, aki be szil a faluban meg­szállt katonákkal vagy csendőrökkel, vagy aki a táncból sokáig kintr marad szeretőjével. ïïjabban, amióta a leányoknak nincs állandó szeretőjük, sok le-

Next

/
Thumbnails
Contents