Némethy Endre, Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 4. évfolyam, 4. szám (Budapest, 1959)
Győrffy Lajos: A női munka a régi arató- és cséplóbandákban
bált velük olyan szerződést kötni, hogy ezentúl rávágással kell aratni. Amikor hozzákezdtek az aratáshoz, egy-két sort valóban így is vágtak le kedvetlenül, azután pedig felhagytak fele és a régi módon rendrevágva folytatták az aratást. A gazda kérdóre vonta óket, hogy miért nem teljesítik a szerződésben vállalt kötelezettségüket? Erre abba a-' karták hagyni a munkát és kijelentették, hogy akkor arasson maga a gazda, de ők így nem hajlandók csinálni.Következő évben a gazda ugyanezekkel a munkásokkal olyan szerződést kötött, hogy ha rávágással végzik az aratást, az aratórészen felül fejenként 1 mázsa buza prémiumot kapnak. Csak ezzel lehetett a munkásokat rászoktatni, a rávágásra, melyet azután a következő években erőltetés nélkül végeztek. Ma már az egyéni kisparasztok mindkét aratási módot használják a szerint, ahogy a talponálló vagy dőlt gaz megkívánja. A rávágás általában a másvidéken is szokásos módon történik. Némi eltérés csupán annyi, hogy a marokverő (Turkevén "marikverő") sohasem használ sarlót a rávágott gaz összegyűjtésénél, hanem egy horog alaké nyeles faszerszámot, a "kákót", vagy n gamőt n . Ez annyival is alkalmasabb a sarlónál, mert nem kell vele túlságosan meghajolni munkaközben. A "marikverő" a kévét maga köti be,éppen ugy, nint a rendrevágásná1. A kaszás hacsak nem családtag - nea segít neki, hozzá sem nyul a levágott gazhoz. A marokverő munkája tehát ennél az aratásmódnál is éppen olyan nehéz és kimerítő, mint a rendrevágásnál, mert a munkának a neheze, a sok hajlongással járó gyűjtés és kévekötős, egyedül a marokverőre hárul. A leszerződött arató maga tartozik gondoskodni marokverőről, aki sok esetben a család köréből kerül ki: feleség, testvér vagy gyermek. A fiatalabb vagy gyengébb családtagok közül néha ketten is verik a markot a kaszás után. Ha megfelelő családtag nincs, ugy idegen ma— rokverőt fogad és pedig rendszerint női munkaerőt. Általában a marokverők túlnyomó része a női nemhez tartozik, ók végzik ezt a rendkívül nagy erőmegfeszítést kívánó, fárasztó munkát,amelynél - szerintük - a kaszálás sem nehezebb. A aarokverőt régebben az aratás egész tartamára fogadták. A munkanapok számát nem állapították meg előre. Ez attól függött, mennyi idő alatt fejeződött be az aratás. A felszabadulás előtti időkben a nagyobb gazdáknál 10-H kishold (1.200 nsz.öles) esett egy aratóra s Így általában két hétig tartott az aratás, de néha tovább is. A marokverő bére átlag 2 mázsa buza 5-20 pengő és egy pár bocskor, illetve
