Némethy Endre, Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 4. évfolyam, 4. szám (Budapest, 1959)

Győrffy Lajos: A női munka a régi arató- és cséplóbandákban

mint a rávágásnál, ahol a tarló "

tisztábban" marad, Ez ugyan nem száaíthatő teljes mértékben szemveszteségnek, mert különösen ahbaa as időben, míg a tarlóhántás nem vált általánossá a tarlóra kivert aprójószágokat, malacokat, a— ratástól őszi szántásig ellátta eleséggel. A kisarutermelő, piacosvásáros paraszt 1

'kisemberek* számításán kívül esett az a gazdasági előny, amely az aratásnak fejlettebb módja, a kevesebb szemveszteséggel iáró rávágás és sarlóval való gyűjtés jelentett. Csak a két világháború közötti időben egyes nagyobb gazdák által idegenből (Szabolcsból, Hevesből) szerződtetett arat<5munka sok arattak így s ezek nyomán kezdett szórványosan terjedni Türkevén is a rávágás, általánossá azonban soha nem vált. A felszabadulás előtt a nagyobb gazdaságokban, de a kisebbekben is, ahol az aratást nem maga a gazda és családtagjai végezték, a leszerződtetett aratóaunkások szinte kivétel nélkül a régi rendrevágással arattak. Kivételes ritkaság számba ment, ha egy-egy kisebb 4-5 főből álló aratócsapat - a szokásos aratási módtól eltérve vállalta a kisebb szemveszteséggel járó rávágást. A néhány holdas kisparasztok is csak ritka esetben arattak rávágás sal. Ez rendszerint akkor történt, ha három pár arató dolgozott együtt. Ilyenkor a három kaszás közül kettő vágott,két aarokverő szedte a levágott gazt egy rendre, egy marokverő kötelet készített, a harmadik kaszás pedig bekötötte a kévéket. Természetesen a kaszások váltogatták egymást. Az egyik nagygazda, akinél felszabadulás előtt évről évre u. az a 16 aratópár szerződött le aratásra, a 40-es évek elején megpróAratás rávágással