Némethy Endre, Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 4. évfolyam, 4. szám (Budapest, 1959)
Penavin Olga: Mátyás-mondák a Vajdaságból
- Ill hogy ti a királyt szerette legjobban, azért hozta el, mer a király aszonta, hogy elhozhassa amit legjobban szeret. A király igy mögbocsájtott az okos lánynak, oszt tovább boldogan élnek, ha mög nem haltak. (Csehák Verona, 70 éves, Cséka.) 7. A szegény ember és a király Vét egy szögény embör, annak vét egy kis fedje, oszt emönt egy gazdag embörhö, hogy ekérje ökreit szántani a fődjit. Aszonta,csak vasárnap adhati oda. így akkó a szögény embör vasárnap yitt egy csobolyó vizet, oszt ekezdött szántani, oszt eccór harangoztak szentségre, oszt a szögény embör levötte a kalapját, imádkozott. Mikó akart tovább szántani, az ökrök elszálltak, ö fölvötte a csobolyót, kiöntötte a vizet belóle, és ballagott hazafelé. Miké hazaért, kérdözi a felesége, hogy mán megitta azt a csobolyó vizet, ü mög aszonta: - Dehogy ittam! - Akkó mondja a feleséginek, hogy mi történt: - Mikó szentségre harangoztak, levöttem a kalapom, oszt imádkoztam. Mikó akartam tovább szántani, láttam, hogy az ökrök elszálltak. Másik vasárnap a szögény embör emönt a templomba, s főmőnt a kórusra. Csakhogy ott szomorkodott fönt, oszt a káplányur mönt be a templomba, s mire a kórus alá ért, a szögény embör eszunyadt ott fön bánatába, oszt ráesett a káplányra, az mög szörnyethalt. A gazda embör mög az öreg pap mönnek a királyho pörölni.No, oszt egy kocsmába rájuk estelödött, oszt ott lött a vacsorájuk. A gazda embör mög az öreg pap együtt vacsoráltak. A szögény embörnak két nagy vöröshagyma vót meg kenyér, ü is kitötte az asztalra. A kocsmárosoknak nem vót még azelótt családjuk, s oszt most lett véna. A kocsmárosné ugy mőgkivánta a vöröshagymákat, hogy mire röggel lött, akkorra emönt a család a kocsmárosnénak. Most a kocsmáros is mönt a királyho panaszra. Mostan legelőször is a gazda embör mén a királyho, oszt előadja, hogy a szögény embör szántott, oszt elszálltak az ökrei. No, oszt akkó most a szögény embört behija a király, ü emondja megint, hogy ü kérte hétköznap az Ökröket, nem adta neki, osztán ü vasárnap, ahogy szántott, tiz órakor harangoztak szentségre, ü levötte a kalapját, ős imádkozott, s akart tovább szántani, de az ökrök elszálltak. Most a király aszonta:
