Babus Jolán: Néprajzi Közlemények 4. évfolyam, 3. szám - A lónyai viezk néprajza (Budapest, 1959)

I. A vizek szerepe a nép életében általában - A. A lecsapolás előtt

terjeszkedett szát a i'kságon. A szabályozás után is gyakran kiöntött, mert a gát kezdetben alacsony volt. Míg a gátakat magasabbra nem emelték, a szabályozás utáni állapotok sokban hasonlítottak a szabályozás előttiekhez. Még a szabályozás után is megtörtént, hogy az utcán keresztül vitte nyugatról keletre a bölcsőt meg a dagasztés tekenőt a víz - mint ezt az 1872-es árvízről beszélik:. Megesett,hogy a csónakot a mai nagylónyai tanítói udvaron kötötték ki.®- Az északi faluvég mélyebb fekvésű, onnan árvízkor az összes marhát a nagylónyai templom körüli felvégre hajtották. - M

Vóut szép kertek, dehát kiette a viz!

" sóhajtanak fel az öregek. - Sziget lakóit a nagy árvizek kényszerítették a Kislónyára való átköltözésre a XVIII. szd. végén vagy a JJ.X. elején.^ Az öregek ma is meg tudják mutatni a régiektől rájuk szállott hagyomány alapján azokat a házakat, melyeknek lakói a Szigetből jöttek át.^ Az átköltözés után a virágzó kis szigeti falu pusztulásnak indult. Az eltűnt telep helyén csak egy bödőnkút mutatta még sokáig.hogy ott emberek laktak, aztán az is elment a falu után.A sziget ma is megvan, de a falu már csak az öregemberek emlékeiben él, mint a régiektől rájuk szállott hagyomány; az egykori falut ma nem mutatja semmi, csak egy kis darab föld, amit öreg tulajdonosa még "

telek"-nek nevez. Sokáig megmaradt rajta a régi bödönkiit. - Áradáskor minden álló- és folyóvíz és lapos megtelt a Tisza habos, szőke vizével, a lónyai határban és keletebbre is. A megáradt vadvizek körülvették Lónyát és az Erdőköz falvait, úgy hogy pl.a szomszédos Bótrágyban minden háznál tartottak "nehán szál deszkát" egymáshoz rögzítve, s mikor jött a víz, erre állva, magukat két bottal taszítva menekültek a templomdombra. Mikor aztán a Tisza visszahúzódott medrébe, a határ vizei is leapadtak de nem száradtak ki a következő áradásig, hacsak erős aszály nem volt. A vizek összeköttetésben voltak egymással; egyik patakból a másikba folyt a víz. A patakok néhol egész hálózatot alkottak, elágaztak, találkoztak, végül a falutól távolabb, Csap környékén a Latorca szedte össze őket. Ebben az időben nem volt - nem is lehetett - olyan mezőgazdálkodás a lónyai határban,mint ma.Földművelés a vizek közti száraz földeken és a vizekből kiemelkedő szárazabb hátakon, gorondokon volt lehetséges, de itt is nagy nehézségekkel kellett megküzdenie.Sok kiemel-