Babus Jolán: Néprajzi Közlemények 4. évfolyam, 3. szám - A lónyai viezk néprajza (Budapest, 1959)
III. Halászat
A lésza , azaz vejsze fűzvesszőből készült. Régebben, mikor a tiszaparton még nagyobb fizes ek voltak, mint ma, szabadon vághatott mindenki, akinek kellett. Két jó kéve vesszőből kitelt egy lésza szárnyékostul. (A kéve akkora,amekkorát csak elbír egy férfiember.) Lészának a fiatal fűzek magas, egyenes, elágazás nélküli, kb. 2-2.5 cm vastag ágai alkalmasak. A vesszőket otthon kéz közt megegyengették, hogy görbék ne legyenek, mindet egyformán 6-8 su kk^" hosszura vágták, kihegyezték egyik végüket, majd vékonyabb vesszőből való fonással összefogatták egy sorjában.A vesszők hosszában minden félsukkra esett egy kis keskeny fonás három szál vesszőből. A lészának minden két vesszője között egy vesszőnyi rést hagytak, azon a kis hal kibújt, a nagy azonban nem fért ki rajta.-Külön készítették el a lészafűt és külön a szárnyékot. A lészafűnek kinyújtva legalább 3.5 m hosszúnak kellett lennie. A szárnyék hosszát az szabta meg, hogy milyen messzire akarták tenni a vejszefejet a parttól.- Ha a lésza már készen volt,fűz- vagy akác fából kihegyezett mereglyék et, karókat csináltak. Ezután az egészet kivitték a vízre. A lészafű falát két végén kellőleg behajlítva hegyes végeivel 40-50 cm-re lenyomták a vízfenék iszapjába, majd az iszapot, azaz pocsmánt mereggyűvel kiszedték a vejszeféjből, ami ezáltal még kimélyült. A lészafű ezután még mélyebbre süllyedt, leül t, így erősebben állt a vízben, a legnagyobb hal sem tudta kidönteni. Hogy befelé ne dőlhessen, öt mereflyével erősítették meg: kettő került a lészafű elejének két sarká ra, kettő a két hátsó sarokra, egy a hátsó fal közepére. A mereglyéket megcsavart fűzvesszőből készült gú zzsal fogatták a lészafű falához, 2-3 vesszőt fogtak bn-
