Némethy Endre, Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 4. évfolyam, 1-2. szám (Budapest, 1959)

Sándor István: Sziklához láncolt Gergely

hogy Tájon ni az oca ennek a szomorúságnak. Keresgélni kezdett s egy szekrénynek rejtett fiókjába megtalálta az elefántcsont táblácskát. Abba a helybe elájult. Bevitték a szobájába és azt mondta,hogy küldjék Gergelyt, mert igen rosszul van. Mikor Gergely belépett, a szobából mindenkit kiküldött s igy szólt hozzá: - Kedves férjem, az Istenre kérlek, mommeg nekem, kik voltak a te szüleid? Gergely azt gondolván, hogy valaki avval vádolta,hogy alacsony származás, igy szólott: - Megnyugtatlak, kedves feleségem, hogy nem vagyok alacsony származású. Magasrangu szüléktói származom. Erre igy felel az asszony: - ó bárcsak származnál kanásztól! Sokkal nagyobb örömöm volna, mint hogy előkelő szülőktől származol. S akkor elővette az elefántcsont táblácskát s megmutatta: - Ez a tied-e? Gergely meglátta. Meglepődött és haragra gerjedt, hogy ki merészelte az ő titkát bemondani. Erre az asszony igy felelt; - Ne haragudj, mert ezt én kutattam ki. Ha te vagy a birtokossá ennek a táblácskának, akkor én, a világ legszerencsétlenebb asszonya, én - feleséged és anyád vagyok. Erre Gergely megdermedt s keservesen sirni kezdett. - ó Istenem, sokszor kértelek, hogy segits meg, hogy talájjam fel szüleimet. Megadtad, de ilyen körülmények között! No aztán mind a ketten keservesen sirtak. És kérte az anyja, hogy maradjon 8 6 bujdosik most el. De azt mondta Gergely: - Rem, én még nagyobb bünt követtem el, bár tudtomon kivül. Én kell vezekeljek ezért. Éjjel levetkezett minden uri ruhájából és elment. A tengerparton vándorolva messze a várostól egy halászfaluba ért és ott kért éjjeli szállást. A halász végignézett rajta. - Te nem vagy zarándok. Látszik rajtad, hogy mostanig jól éltél. Kezeid nem kérgesek, hajad, mindened arra vall, hogy valami nagy ur lehettél. Az ilyennek szállást nem adok.