Némethy Endre, Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 4. évfolyam, 1-2. szám (Budapest, 1959)

Diószegi Vilmos: A karagasz sámándob készítésmnódja

•ajd ékekkel függőlegesen rágták be, hogy egy szelet váljék ls a fa törzséből. "A kirágott fadarabot —mesélte tovább az ma cVria Kokuev sámán— a két ember hazahozta és az én sátramban akasztotta fel száradni. Ezt ugyanis egy kicsit szárítani kell. lét régére egy-egy szíjat kötöttek, ezeknél fogra vízszintesen felakasztották a sátor két rudjára, az ajtónyílással szénben. Három napon át száradt ott a fa. Ez egybeesett azzal a három nappal, amely alatt a vadász sátrában a dobhoz valő bőr száradt. A negyedik nap kezdtek hozzá a káva készítéséhez. " "Amikor a két ember kivágta az élőfábél a dobkávához szükséges fatörzs-darabot, mind a hárman megindultunk hazafelé. Útközben egy jegenyefenyőből is kivágtak egy éppen olyan darabot, mint a cédrusfenyőből. Ebből lesz a két "in" /sir

/, vagyis az a két vékony keskeny faháncssár, amely a dobkára alsó és felső szélén fut körbe. Ezt a jegenyefenyő darabot is odakötözték 8záradni a sátor rudjaihoz." Amig a sámán meg a két társa a kára fáját kereste, addig egy másik ember a dob belsejében lévő részekhez szükséges fákért ment el, vagyis azokért, amelyekből a dob fogantyúja meg a keresztbotok készültek. "Az én dobom fogantyújához —mondotta Kokuev sámán— cédrusfenyő, a két keresztbothoz pedig topojafa kellett. Most is én mondtam meg, hogy milyen fák kellenek a dob eme alkatrészeihez." A fogantyú meg a kpresztbotok fáit éppen ugy kidöntötték, mint azokat a fákat, amelyekből a rezonátorok készültek. Valamennyi fát vizazintesen fel kellett akasztani száradni a sátor rudjára. Baloldalon fent az "in" számára vágott jegenyefenyő, alatta pedig a dob kávájához való cédrusfenyő függött. Jobb oldalon a fogantyúhoz szükséges cédrusfenyő, alatta pedig a két keresztbot számára való topojafa függött vízszintesen. Ez a két fa hengeralaku volt, ebben az esetben ugyanis az egész törzset ki lehetett vágni, nemcsak szeletet hasítottak a törzsből, mivel a fának nem kellett tovább életben maradnia. Négy napig száradtak ezek a sátorban. Ugyanezen a napon a vadász is elindult elejteni azt az állatot, amelynek bőre majd a dob kávájára kerül. Az aq éoydu íokuev sámán ezeket mesélte a dobjához szükséges bőr megszerzéséről: "Mielőtt sámánná lettem, betegeskedtem. Akkor énekelni kezdtem. Én nem tudtam erről . A velem együtt élő rokonok hallották, azok értették meg. Arról énekeltem, hogy valahol a hegyekben van a Nerkha folyó, valahol belefo-