Némethy Endre , Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 2. évfolyam, 3-4. szám (Budapest, 1957)

Szabó Mátyás: A Körös és Berettyó alsófolyása vidékének rétgazdálkodása

l

7

' lajtorján, a tövises iglic és a p..alajtorján. Ha egy-egy rész nagyon elgyomosodott, akkor azt ásóval és kapával körülérkolják, hogy továhb ne terjedjen. A nagyobb kaszálókon a bizottság ilyenkor gyerekeket fogadott néhány napra, kik a csősz vezetésével szedték a földekről a gyomot. A kitépett, kivágott gazt egy helyen összegyűjtötték és elégették. A kaszálók birtoklási kérdései A mai öregektől többször hallunk arról, hogy az ő idejükben bizonyos határrészekben szabadon lehetett nádat vágni, szénát kaszálni. Ezek az adatok leginkább Ványa északi határrészeire vonatkoznak, a régebben állandóan vizjárta területekre. Ezek legtöbbje vagy már akkor, vagy később uradalmi tulajdon volt, ill. lett. Tulajdonjogi vonatkozásaival az adatközlők nincsenek tisztában, az idevonatkozó vélemények különbözők, sokszor a kutatót is megtévesztik. Valójában azonban az emlékanyagban "szabadalmas'

1 rétekről már nem lehet szó, ebben a korban már világos minden határrész jogi helyzete.

42 Régebben elképzelhető a kutatott területen is egy olyan - a rétekre vonatkozó - szabadfoglalásu jogi helyzet, amelyben minden 18kós a nyomáson, pusztaszéleken úgyszólván korlátlanul kassálhatott. Ilyen helyek voltak Hódmezővásárhelyen a XVIII. században, ahol pedig a határ kihasználása - már természeti feltételeit tekintve is - sokkal intenzivebb lehetett, mint a kutatott területen.

45 A rétekre vonatkozólag is érvényesült itt kétségtelenül a földközösség elve.

44 Hogy a rétek ház, ill. telek után való felosztása mikor történt, erre vonatkozólag nincsenek adataink. Valészinü azonban, hogy - elsősorban a táj természeti adottságait tekintve - ez az általános alföldinél valamivel később történhetett, körülbelül a XVIII. század végén. A Nagysárrét embersligjárta utatlan lápjain alig lehetett volna mezsgyét húzni, hiszen még a helységek határai is bizonytalanok voltak, nemcsak a magánbirtokosoké. Valószínű, hogy az ilyen állapotokra való visszaemlékezés gyökere ide nyúlik vissza, de ez semmiképpen már nem a XIX. században. A vizsgált időszakban a kutatott terület kaszálóinak kb. fele laagánbirtoklásban, fele pedig közös tulajdonban van. A magánbirtoklásu kaszálókból parasztgazdák kezére nagyon kevés kerül, legtöbb gazda maga is uradalomtól bérel vagy részel kaszálót, ahol a magánbirtoklásu kaszálók nagyobb része van. Paraszti birtoklásu állandó jellegű kaszáók - egy-két nagybirtokos parasztgazdát leszámítva - jelentéktelenek;