Némethy Endre, Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 2. évfolyam, 1-2. szám (Budapest, 1957)

B. Bene Zsuzsánna: A tejjel kapcsolatos hiedelmek és szokások a Csereháton

A juhot ia megronthatja a boszorkány. Ez azonban ritkán fordul elő a Csereháton, mert ahogyan mondják a juhászok maguk is értenek a rontáshoz, és óvakodnak azoktól, akikről tudlak, hogv ilyesmiben mes­terkednek. Egyébként is ugy tartják, hogy: "A -hozzáértő emberek mind komák rótak, egvmás ellen nem Tétettek." Gagyvendégiben tudnak egy juhászról, aki annyira értett a juh­hoz, hogy Tirtuskodott is a tudományával. Fogadott, hogy ha beszúrja kampóját a földbe, ráakasztja a kalapját, akkor ő elmehet nyugodtan, a juh megmarad a legelőn,nem kell őrizni."Otthagyta, ő meg elment mulat­ni.De megfigyelték, ugy vót.Ott forgott a nyáj a legelőn, de nem ment el" - mondotta adatközlőnk. Egy másik adat szerint tót szekerek jártak a felvidékről meszet árulni a Cserehátra.Egy ilyen tót szekeressel történt a következő eset. Ez a szekeres meg akarta rontani a juhokat.de nem gondolt arra, hogv a juhász is érthet a rontáshoz. Igy mondotta el szászfai juhász adatköz­lőnk: "A kázamárki határban történt,A juh ott legelt az ut mellett a legelőn. Ment arra egy meszes szekér, oszt a juh utána bődült, oszt csak ment,ment a szekér után. Az öreg Bacsó kiáltott a kocsisnak, hogy hagyjon a juhnak békit. De csak ment a juh a szekér után. Egyszeresek lekapta a juhász a kabátját, a fődre csapta, oszt piff-puff, ütötte, A meszes meg ott hempergett a fődön,és az istenre kérte, hogy ne bántsa. Mert hiába, hogy a saját kabátlát ütötte, a meszest érte az ütés," Béresné Bene Zsuzsanna Jegyzet 1./ Az itt közreadott anyag egyik fejezete "A tej szerepe a Cserehát életében" c. 1956-ban készült szakdolgozatunknak. A szakdolgozat célkitűzése szerint monografikusán dolgoztuk fel a Caerehát népi tejgazdálkodással kapcsolatos eljárásait, szokásait stb. valamint a babonás eljárásokat,hiedelmeket is. Az anyag bizonyos, nagy ál­talánosságokat mutat az orszáe sás területeinek anyagával,de van­nak sajátosan csereháti módok és adatok is. Gyűjtőmunkánk során a Cserehát 62 községének mintegy a felét részletesen felkutattuk, a

Next

/
Thumbnails
Contents