Némethy Endre, Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 2. évfolyam, 1-2. szám (Budapest, 1957)

TÖRTÉNETI ADATOK - NÉPI IRATOK - Belényesy Márta: Beregi falutörvények a XVIII. század fordulójáról

földekről lassan kiszorult s csak mint legelő- ős erdőközösség maradt fenn, melynek használata a faluközösség minden egyes tagját ekkor még megillette. A mindenkori ugarföld, addig mig ugaron hagyták, újra közösségi birtokká lett, és az egész közösség legelőjéül szolgált, s a tarló is, mihelyt az őszi és tavaszi gabonát learatták, a vetéa idejéig ismét a közösség birtokába került, és közös legelőnek használták. Sarjukaszálás után ugyanez történt a rétekkel. Ennek az úgynevezett legeltetési kényszemek természetesen az volt a feltétele, hogy nemcsak a legeltetés, de a vetés és aratás idejét sem bizták az egyén tetszésére, hanem a közösség állapította meg mindenki számára. Az erdőkkel kapcsolatban szintén tartotta magát az a mélyen, a nép tudatában gyökerező felfogás, hogy az erdő közvagyon, amelyben bárki vághat fát, a fák termését és gyümölcsét élvezheti vagy mézet gyűjthet és gombát szedhet. Mindez azt mutatja, hogy a rendelkezések Írásba foglalására főként azért volt szükség, mert az ősi íratlan hagyományos jog feledésbe ment, s már már vitatni kezdték. A falutörvények azonban még ebben a formájukban is hiven tükrözik a kései feudalizmus hagyományos életmódját, amelyben éppen a faluközösségekre várt az a feladat, hogy a korábbi életformát annyira jellemző tradíciót féltő gonddal ápolva, előző századok hagyományos rendjét rögzítsék írásba, s általa örökítsék át e szokásjogot a késő utódokra. Belényesy Márta Jegyzetek 1. Az alább közölt falutörvényeket a beregvármegyei levéltárból jegyeztem ki 1943-ban. Sajnos jelzetét nem tudom adni, mert a közben lezajlott háborús események következtében e jegyzet anyagom erős károkat szenvedett, részben megsemmisült és a meglévő is szétszóródott, a közölt szöveg azonban teljesen épen maradt meg, melyet betűhíven adok, 2. A falu gyepüjének említése kerített falutipusra mutat. A tiszaháti falvakról Györffy is megemlíti, hogy a falvaknak sajátos képet ad az, hogy körül vannak kerítve, A kerítések anyaga tüskés sövény, melyben a forgalmasabb utvonalaknál kijárást hagynak a mezőre. /Györffy István: Az alföldi kertes városok. NE XVIII /1926/, 114./ Amint számos korábbi adat bizonyitja, e tipus már a korai középkorban kialakult s az északkeleti peremterületeken kívül nyomai mutat