Némethy Endre, Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 1. évfolyam, 1-4. szám (Budapest, 1956)

Keszegh István: A pecek

őrző csordásnak el kellett mennie valahová, agy néha 10-12 állatra is feltették. Éjjelre a nagy-kolompot is valamelyik kipeckelt lábu marhára tették. Használatának előnye volt, hogy a bitang jószágot nem kellett szarva tövinél fogva kötéllel nyűgözni, ami a nyaka-*' ról és a lábáról ledörzsölte a szőrt, sőt néha csúnyán ki is sebesítette az állatot, s ezért sem a pásztorok,sem a gazdák nem szerették. Másrészről a peceknek a körmök közé helyezése kevesebb vesződséggel is járt. Pecek /Népr. Muz. ltsz.: 55.40.1./ Hátránya, hogy a pecek nem lehetett tovább,legfeljebb egy nappal vagy egy éjszaka ugyanannak a lábnak a körme közt, mert ugyanazon a lábon való rendszeres használat nagyon rongálja, át is fúrhatja a körmöt, lesántitja a marhát. Emiatt nem használhatták sem homokos legelőn, sem mélyebbre süppedő sáros-vizes legelőn, vagy álláson sem. Ugyanis, ha a marha esetleg a kipeckelt lábára nehezedett, a szétfeszített köröm közé nyomuló homok, vagy a közé szökő sár felfelé nyomta a pecket, s ugy szétfeszítette az állat körmét, hogy komoly roncsolást is végezhetett, s a sebbe kerülő homoktól, sártól az állat sebe megfertőződhetett. Néha annyira, hogy könnyen körmit veszthette

, vágó

sorra kerülhetett az ilyen állat. Vigyázni kellett a pecekkel hajnalban is. A jószág in-