Némethy Endre, Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 1. évfolyam, 1-4. szám (Budapest, 1956)

Diószegi Vilmos: A novaji tudósasszony

rabot, hogy te leütöd azt, aki elbolonditott. Alig tudott előli.d elmenni, hogy hozzá nem érje." - Én akkor megkérdeztem tőle, hogy mit mondott, hogy otthagyom a falut, hogy eljövök onnan. - Azt mondta, hogy ne menjek sehová,-, ne sajnáljam az előleget, amit a földbe adtam, - mert itt sose lesz nyugtom, mindég fogom bánni. Én nem adtam rá semmit, csak elgyüttem. De ez a jóslata ugy beteljesedett, ahogy ő megmondta. Nyugodt életem soha nem volt." A mádi Györkéi Margit meséli, hogy "mikor Mádra jött, nagy port vert, a csendőrség el akarta vinni, de volt neki olyan írása, hogy nem vihették el." 'Káára is sokfelől jártak hozzá, pl. Szerencsről, Tokajról Gyöngyösről stb. Az ".'egri búcsúsok mind bementek hozzá, - akkor éjjel-nappal beszélt. Természetesen felkeresték a máaiak is; 1913. őszén azonban a tudósasszony visszament a szülőfalujába, Novajra. Ekkor már beteg volt: "hat évig feküdt a végén, beteges volt. Puliadós volt nagyanyám; éjjel majdnem Ülve aludt." /Novaj, az unokája./ A tudósasszony, mikor megérezte, hogy meg fog halni,készült a nagy útra. "Halálára tiszta fehér habselyem ruhát kellett vennem. Felöltöztettem benne : "Tetszik-e szülém?" - • "Nagyon szép." - Én vel^ voltam mindig... "Vigyázz ám nagyanyádtul, mert arra hagyja ám a tudományát, akivel utoljára van" - mondogatták nekem. Ugy irtóztam, nem vágytam ár! Nagyanyám mondta: "Gy.?re ide közelebb hozzám." Igen ám, de én féltem tőle. "Mié félsz?" Hadd köszönjem meg, hogy ápoltál. Gyere ide

4 hadd csókoljalak meg. Nem szereted már a szülédet, a te tudós szülédet?". - Ide hallgasson szülém! Én félek magától.." "Ne félj tülem, miér félsz?" "Mer azt mondják, hogy maga arra hagyja a tudományát, aki most az utolsó óráiban vele lesz." "Ne iélj.tülem, kislányom, nem hagyhatom senkire. A jó isten adta, az vegye el, ő aggyá annak, akinek akarja....Ez nem kuruzslás vót - istenem, - amiért olyan so-