Némethy Endre, Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 1. évfolyam, 1-4. szám (Budapest, 1956)
Szolnoky Lajos: Népi lenfeldolgozó eljárások a Dunántúlon
déli napsütés a lent. Két, három, sőt négy hétig is kint marad, az időjárástól függően. Tavasszal általában az első kaszálásig hagyják a réten. A len akkor jó, ha a szála már magától repedezik, s kéz között morzsolva, a rost szépen elválikca pozdorjától. Pele időben, amikor a lencsomők felső része jól megharmatozott, a rostszálak már bodorodnak , megforgatják őket, hogy a másik felüket la érje az eső meg a harmat. Harmatozás után a külön rakott lencsomókat összeszedik,és a mellettük hagyott kötözőszálakkal derékon ismét marékekbe,kévékbe kötik. Aztán hazaszállítják /ha a háztól i&aabza van, kocsin/, és az udvaron meleg na::03 időbon lábra állítva Vagy /Dobrin/ farakásokra, ponyvákra téve száritják. - A harmatra tevés minden munkáját asszonyok végzik. Két faluban a megszáradt lent a tisztitás második fázisaként nagyolják : Dobriban vágják a vágón , Liagyarszombatfán nagyolják a n agyoló tilun . Mindkettő négy lábon álló, hosszában áttört vájatu gerenda, aminek a nyilasába egykarú emelőhöz hasonlóan jár bele elég lazán a szerszám verője. Munka közben a kötelékétől megszabadított marékot bal kézben tartva, a verő alá helyezik, és jobb kézzel azt erősen és titenesen rávágják. Közben bal kézzel a marékot mindig kijjebb húzva, a lenszálakat teljes hosszukban megtörik. Többszöri ráverés után a pozdorja apró darabokra törve bőven hull ki a rostok közül. A marékot mindig először a töve felén kezdik el vágni, illetve nagyolni. Mielőtt a tisztitás következő fázisára kerülne a sor, a marékoküt, kévéket ismét ki kell száritani. Ez részint a nap melegével, részint pedig mérsékelten meleg kemencében történik. A teljesen száraz lent azután tilolják . A til j szerkezetét tekintve - azonos a fentebb leirt vágóval, illetve nagyoló tilóval, csakhogy ennek a verője élesebb, e? szorosabban jár a vájatába. Pormai szempontból eltérés az, hogy ennek csak két lába van, ami egy-egy kisebb kersszttalpból áll ki. A tilét két faluban.a munka megkönnyítését %élzó pót-