Némethy Endre, Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 1. évfolyam, 1-4. szám (Budapest, 1956)
Földes László: A Ditróból Budajenőre települt székelyek állattartása eljövetelükig 17o
latorvosnak jelenese, s a gazdának. Legtöbb esetben el szokták ásni. A savót, amit a disznókkal etet, csak mértékkel szabad adni; mikor vizes a fü, csak kevesebb savét a disznóetetéshez, mer könnyen felfúvódnak, és elpusztul." A felfúvódást gyógyítani .."sehogyse lehet a disznónál. Az elrobban, ha vizet iszik, vagy ott vizes a fü."/Mezei Tamás/ Mezei Istvánné: " a szájfájásnál tárkon , az a legnagyobb orvosság. Kivitték, jól megdörzsölték a száját. Megsózták, evvel súrolták meg a száját." Mezei I-nénak az apja esztenásgazda volt, 6 is sokat volt kinn az esztenán. "például volt egy betegség: farkastájpg, ez mingyán vitte egy huszonnégy óra alatt vitte az állatot. Ka édesapám ott vót, akkor segitett hamar raj ta.A húsát ennek nem szabadott használni, ugy kellett elásni,ahogy megdöglött." Ha az állat beteg lett, s a gazdát értesítették, azután már nem tartozott felelősséggel az esztenás gazda. A havason rontásról nem hallottam, háznál biztosan volt. K.Kovács László tanár ur hivta fel a figyelmemet, hogy a boszorkányok csak a falvakban működtek, a havas már nem az ő területük volt. Ezután ismét kérdezősködtem ilyen irányban. A boszorkány valóban csak az istállóból vitte el a tejet. VIII. Választás . A leirt munkák végzése töltötte ki a pásztorok és a bács napi életét. A bács munkája a nyaralás vége felé a tejjel kevesbedett. Félidőben a fü megtért , kevesebbet fejtek. Juhoknál csak három hónapig fejtek háromszor, a negyedik hónapban csak naponta kétszer. Végül eljött az ősz, s a különböző csordák, turmák s esztenák leszorultak a havasból. Kisasszonykor választották az ökörcsordát, a juhesztenat G-álnapkor , a meddőcsordát pedig gzentmihálykor , mikor "zzentmiklós a szakállát megráz :a«"
