Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 11. évfolyam, 1-2. szám(Budapest, 1966)

K. Csilléry Klára - Kallós Zoltán: A gyimesi csángók "szullái"

azután "fejjel s alul es megkérékítettük". Majd fenyőágból, csapb

ól kéreghántót csináltak.Egyik végét laposra formálták, azzal megszurkálták a kérget s ugy lehetett lehántani. A seggenülő szulla alatt még tizennyolcan is elfértek - míg a verebesben ketten-hárman szoktak hálni. Miként a verebesnél is, a szullánál is kivül, "a szádja elejinél" égett a tüz. Csak annyi hely volt hagyva a szulla eleje és a tüszej között, hogy meg ne gyúljon az épitmény.Sokszor azonban mégis meggyulladt, olyan nagy tüzet raktak. A tűzön kivül nyakló

t tettek, keresztbe fektetett fenyőtörzset, esetleg kettőt is egymásra, hogy a tüz melegét befelé verje a szulla száda felé /7, 8, 9. ábra/. A seggenülő szullánál nagyobb épitmény a kerek szulla vagy hegyes szulla

. Nyáron kerek szullát csak a szénamunkák alkalmával csináltak /2. ábra/. Ennek a szullának a vázát zavaráb

ól, hasitott vagy faragott farudakból, vagy fenyőtörzsekből készitették. A zavarakat össze támogatták s aztán fed2. ábra ték be szénával vagy kéreggel, de általában inkább szénával. Amikor végeztek a bajval

, a szénamunkával, elbontották. Ilyenkor a tetőfedő szénát belerakták a boglyába, a zavará

ból pedig kerítést állítottak, "kertet raktak" a boglya körül, hogy a marhák ne tudjanak hozzáférni a boglyához. Ugyanis a szénamunka után a kaszáló felszabadult és ráeresztették a marhákat. A szénának, ha nehezen hozzáférhető helyen volt, ott kellett maradnia, mivel csak télen tudták hazavinni a havasból, amikor szánut volt. Lehetett esetleg olyan helyen is, hogy egyáltalán nem lehetett hazahozni, hanem helyben etették meg a marhával. A juhokat a legtöbb gazda csak karácsonyra hajtotta haza, vagy amikorra f iáztak. Olyan is volt,-akinek jó szállásbeli épületei voltak - hogy télben is ott telelt juhostól