Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 11. évfolyam, 1-2. szám(Budapest, 1966)
TÖRTÉNETI ADATOK - Schram Ferenc: Népszokások Bereg megyéből
pálinkázást vinni végben sem nem keresztyéni, de nem is emberies dolog. De a miért különösen elítélendő eljárásnak tartom e szokást, legnagyobb oka az, hogy ezt ragályos betegség alkalmával is megcselekszik, mert a mi jé népünk nem hiszen abban, hogy lehetne ragályos betegség is. Már pedig hogy ez mily rombold hatással lehet egy egész község népére, azt csak az nem értheti meg, ki nem akarja érteni* Szerény véleményem szerint a hatdság jól tenné, ha a virrasztást, mint semmi tekintetben nem igazolt szokást, a legszigorúbban betiltaná. 2. Temetés . Hatósági intézkedés értelmében negyvennyolcz óra elteltével lenne szabad a halottat eltemetni, azonban a kiszabott idő csak ritka esetben szokott be tartatni, mert a gyászoló közönség - kivált munka idején - hamar szabadulni óhajt a megboldogulttól s hogy ebben meg nem támadható móddal járjon el, felkeresi a halottkém urat, kinek neve "halálgém" és megnózetteti vele a halottat. £z aztán, ki épen ugy ért hivatalához mint hajdú a harangöntéshez, szép szóra s egy kis itokáért kiállítja a gyakran tréfás módon kitöltött bizonylatot s megengedi az eltemetőst. Ekkorra már rendben van minden. 1 megboldogult be lett költöztetve elhamvasztó koporsójába, melyre fekete bakacsin van szegezve, néha sárga lapos szeggel kiverve rajta az elhunyt neve és életének ideje. Közben a pap ós kántor is értesítve lettek, hogy készüljenek a czeremóniához. Nincs tehát semmi fennakadás. A harangozó meghúzhatja a "gyülőt", melynek hangjára aztán népvándorláshoz hasonló módon gyül be a nép a halottas ház udva/18/rára. Harangszó után aztán a pap és kántor is megérkezik. A koporsót néhány férfi kiemeli az udvar közepére, hol egyúttal asztal ós szék van kitéve a lelkész részére. A kántor áll a lelkész háta megett s mialatt a bánkódó felek a koporsóra borulva jajgatják el keserves panaszokban fájdalmaikat, int a tátott szájú, borzas gyereknek, ki éles, fülideget