Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 11. évfolyam, 1-2. szám(Budapest, 1966)

Janó Ákos: A kender felhasználása, s gazdasági jelentősége Szatmárban

ritón, Nagyecséden az 1950-es években már mindjobban kezdtek felhagyni a kendermunkával. Ugy tartották, hogy a drága pamutot, s a sok munkát nem éri meg a vászon. Akinek nem termett kendere, az nem font. A lányok közül sokan már nem is szerettek fonni. ». Panyolán még az 1950-es években minden család termesztett kendert. Ha egy télen nem tudták a szöszt megfonni, éltették a következő télre, s arra az esztendőre kevesebbet vetettek. A termelőszövetkezetek megalakulása után /1960/ rohamosan csökkent a termesztés. Ma már csak néhány családnak van háztáji földjében kendere. A kendertermesztés nagy múltját, a helyi gazdasági jelentőségét mutatja, hogy a lakosság gondolatvilágát a kendermunkákkal kapcsolatos hiedelmek át, meg átszőtték.^ g hiedelmek részint a munkát végző személyekre vonatkoztak, részint pedig a hozzájuk fűződő babonás szokásokkal, kultikus cselekményekkel a jó termés biztosítását szolgálták.^ A kendermunkákkal való foglalkozás, az abban megnyilvánuló jártasság és serénység a szatmári lakosság szemében a női nem erénye és értéke. E miatt már az újszülött kislánynak, vagy az uj házhoz kerülő fiatalasszonynak a kendermunkákhoz való viszonyát jó előre a kivánt irányban próbálták befolyásolni. Pülpösön a kislány bölcsőjébe orsót tettek, Nagygécen az esküvőjéről hazafelé tartó menyasszony előtt guzsalyt vittek, hogy jó szövő-fonó váljék belőlük. Nagyarban a menyasszony kikérésénél a menyasszony helyett tréfás formák között előbb másik két-három lányt, vagy aszszonyt adtak ki a vőlegénynek, akik ilyen szavakkal ajánlgatták magukat: - Én jól tudok szőni-fonni! Jól kaparászok a nyustbe! A jó termést biztosító babonás szokások között legelterjedtebb a szánkózás volt. Azt tartották, hogy amely lányt télen nem szánkóztatnak meg, annak az évben nem nő meg a kendere. A legények néha ki is borították a lányokat, hogy