Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 11. évfolyam, 1-2. szám(Budapest, 1966)

Janó Ákos: A kender felhasználása, s gazdasági jelentősége Szatmárban

ikből annyit, hogy valamennyi kendert tudjanak vetni. Aki tudott fonni, szőni, az nem vett gyári kendőt, lepedőt, zsákot, legfeljebb csak asztalteritőt. Botpaládon a második világháború alatt kezdtek felhagyni a kendermunkával, mivel nehezen lehetett a szövéshez szükséges pamuthoz hozzájutni. Azelőtt 5-6 kita szösze is volt egy-egy asszonynak, a későbbi években már csak egy-két kitát dolgoztak fel. /Egy kita szösz 20-22 fej, 5-6 kg magbői./ Turricsén akinek nem termett kendere, az már gyári áruból szerezte be évi vászonszükségletét. Sokan ugy tartották, hogy a gyári vászon és gyolcs olyan olcsó, hogy a kenderrel nem érdemes foglalkozni. Mások igyekeztek, hogy legaplább zsákra valót maguk fonhassanak. I célból pénzért is megvették a szöszt. Az 1950-es években azonban már mind kevesebb háznál fontak. Gacsályban az 1950-es években a falu lakosságának már csak mintegy fele termesztett kendert. Az öregek még jobban szerették a házi vásznat, de a fiatalok szivesebben vásároltak gyolcsból készült ruhákat. Császlóban a második világháború alatt csapolták le a vizeket, azóta csökkent a kendertermesztés, mivel ezután a harmadik faluba kellett vinni a kendert áztatni. Az 1950-es években már a községnek csak mintegy fele termesztett kendert, jobbnak tartották a vásznat készen megvenni. Legtöbben azonban a kendőket, lepedőket saját szükségletükre maguk igyekeztek elkésziteni. Yettek szöszt másfalusiaktól, a szamoshátiaktól, turhátiaktól. Szamosbecsen a termesztett mennyiség az 1950-es években még meg is haladta a régit. Ennek oka az volt, hogy a felszabadulás előtt nem volt mindenkinek kendertermesztésre alkalmas földje, a földreform során pedig sok jó földet kiosztottak az addig földnélküliek részére. A szöszt nem adták el, mindenki maga dolgozta fel. Szamosangyaloson, Pátyodon, Porcsalmán, Szatmárökö-