Cs. Pócs Éva: Néprajzi Közlemények 10. évfolyam, 3-4. szám - A karácsonyi vacsora és a karácsonyi asztal hiedelemköre (Budapest, 1965)

II. Az eredetkérdések

latos tárgyra kisugárzó mágikus erejével lehet kapcsolatban/. E tényezők, valamint az ujabb karácsonyi motivumok hatására természetesen az eredeti karácsonyi motivumok is átalakulhattak, amint erre akadt is példánk az elemzés során. Teljesebb anyag birtokában valószínűleg pontosan végig lehetne minden motívumot elemezni olyan szempontból, hogy a mai európai karácsonyi szokásokban elfoglalt helyét az itt emiitett összetevők melyikének milyen mértékben köszönheti, nem tévesztve szem elől az étkezéssel kapcsolatos hiedelmek keletkezésének speciális problméáit sem, melyek közül néhányat utolsóelőtti fejezetünkben megpróbáltunk felvetni. Visszakanyarodva az összehasonlító vizsgálat előtt röviden vázolt eredetproblémákra: végső eredményeink /vagy inkább hipotéziseink/ alátámasztják azt a feltételezést, mely szerint egy igen régi /germán, illetve szláv, vagy közös indogermán/ múltban feltételezhető egy télközépi ünnep, melynek lényege a halotti áldozat és az egyes kutatók szerint ezzel összefüggő termékenységvarázslás lehetett. Befejezésül foglaljuk össze az átadás-átvétel itt vázolt problémáiból leszűrhető általános tanulságokat. Témánk vizsgálatából az derült ki - és ez valószínűleg általános érvénnyel is kimondható - hogy az átadás-átvétel törvényszerűségeinek megállapításánál a következő tényezőket kell figyelembe vennünk: Az átadó félnél az illető motívum funkcióját: léte szükségszerü-e, a gyakorlati élet tényleges igényei tartják-e fenn, vagy csak mint holt, tényleges funkció nélküli elem él tovább, a hagyomány szívósságánál fogva, és mint ilyen értelmét is vesztheti, elhomályosulhat. Az elhomályosulás vissza is hat: egy értelmét vesztett hagyomány természetesen még fokozottabban elveszti tényleges funkcióját. Az átadás és az átvétel erős intenzitása természetesen valószínűbb az első esetben. Véleményünk szerint ennél sokkal kisebb jelentősége