Cs. Pócs Éva: Néprajzi Közlemények 10. évfolyam, 3-4. szám - A karácsonyi vacsora és a karácsonyi asztal hiedelemköre (Budapest, 1965)

II. Az eredetkérdések

teknél ritkább. Újévi szokásként a románoknál is előfordul. Az egyszerűsödőttnek látszó magyar adatoktól eltérően a kül­földi adatok mindig tartalmazzák a szokás gyakorlásának hiedelemhátterét is. Az eddig ismertetett gyümölcsfával kap­csolatos motivumok közül ez az egy az, amely a keleti szláv karácsonynak is jellegzetessége. Gyümölcsfával kapcsolatos adataink közül tehát a szalmával, szénával kapcsolatos motivumok szláv eredetüeknek bizonyulnak, a fa megrázása, megkenése német eredetűnek lát­szik, a maradék fának adása pedig lehet több helyről párhu­zamosan származó motivum. ^eltűnő a hiány a keleti szlávok­nál és ennek megfelelően a mi k-i, ék-i területeinken is ­ez talán arra vallana, hogy e szokás a többi szláv területen is német eredetű? Többi - szórvány - adatunkhoz nem találunk külföldi párhuzamot, de az átvétel irányáról és módjáról kialakult képet ez akkor sem módositja, ha némelyikről kiderül, hogy belső keletkezésű. Ezek súlya mindenképpen kicsi az átvett motívumokhoz képest. Szintén a karácsonyi asztal és a növényi termékeny­ség közti közvetlen kapcsolatot példázza a karácsonyi abrosz vetőabroszként való használata. Igaz ugyan, hogy adataink nagy részénél nem találjuk meg e cselekmény magyarázatát, de a szép diszes karácsonyi abrosz vetőabroszul való használata annyira nem logikus cselekedet, hogy a gabonatermés serken­tésének célja - legalábbis eredetileg - minden esetben fel­tételezhető. Ez az adatcsoport a külföldi anyag egy igen je­lentős csoportjával tart kapcsolatot, mégpedig a karácsony és a vetési időszak közti szoros kapcsolatra mutató külön­böző jellegű adatokkal - ós ez az adatcsoport az abrosszal kapcsolatos motívumot nem számitva nálunk lényegében hiány­zik. A legegyszerűbb forma az, amikor a magot, maradékot, é­telt stb. rögtön karácsonykor kiviszik a szántóföldre, a föld termékenységének fokozása céljából. Ez a motivum ismert a különböző szláv népeknél és a német nyelvterületen egya-

Next

/
Thumbnails
Contents