Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 10. évfolyam, 1-2. szám (Budapest, 1965)

Szabó Kálmán: A kecskeméti állattenyésztés szókincse és szólásmondásai

111» A kecskeméti állattenyésztés szólásai és szólásmondásai Bevezetés A Mohácsi vész után bekövetkezett pusztulás a DunaTisza közét elnéptelenítette, nem maradt más csak három város: Kecskemét, Kőrös és Cegléd. Kecskemét volt a legnépesebb és legmozgékonyabb. Városunk rövid idő alatt bérbe veszi a környező pusztákat, s bért fizet ugy a magyar mint a török földesúrnak egyaránt. A városhoz közelebb eső, kötöttebb talajú pusztákat feltörték, szántották, vetették és itt teleltették ki jószágaikat. A távolabb eső vagy silányabb minőségű pusztákat nyaralóknak használták. Kecskemét ősi telelő-nyaraló nagyarányú jószágtenyésztéséről mintegy három évszázadból /XVII-XIX. sz./.tanácsi jegyzőkönyveinkben, a bünfenyitő iratokban igen sok és értékes feljegyzés maradt meg számunkra. Különös jelentőséggel bírnak a jószágtenyésztéssel kapcsolatos szólások és szólásmondások. Nagy hálával tartozunk azoknak a kecskeméti bíráknak, tanácstagoknak és jegyzőknek, akik a pásztorok vallomásait szőról-szóra, a nép nyelvén, szólásmondásaikkal együtt feljegyezték. Nagy értékkel bírnak ezek, mert a kecskeméti nép alkotó képzeletének, szóvirágainak kiváló gyűjteményét őrizték meg számunkra, e mellett a feljegyzésekben a kecskeméti nép három évszázados küzdelmeinek története is szunnyad. A kecskecéti pásztorok kicifrázták szines bőrökkel ostoraikat, tarka selyemmel kivarrták erszényeiket, dohányzacskóikat, kifaragták botjaikat, Pompaszeretetük azonban nemcsak ruházatuk, szerszámaik díszítésében nyilvánult meg,