Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 10. évfolyam, 1-2. szám (Budapest, 1965)

Szabó Kálmán: A kecskeméti állattenyésztés szókincse és szólásmondásai

A lovak színére 182 különbőzé elnevezést gyűjtöttem össze a Kecskeméti Levéltár jegyzőkönyveiből, fenyítő ira-, taiból, de legnagyobb részét a bitang-jószágról vezetett lajstromokból és a Passuális levelekből. A gyűjtés két és fél századnyi időre terjed, vagyis 1590-től 1850-ig terjedő időből származik. AXYI. századból származó elnevezések nagyobb részét Takáts Sándor kecskeméti vonatkozású közleményeiből vettem át. Az általam közölt ló-színek között akad néhány azonos, pl. a veres deres és a vörös dörös

. Nem tekinthetők igazi lószineknek a hóka és a fakó sem. A hóka világosabb vagy fehéres szint jelent, a fakó pedig a nap által kifakult halványabb szint. A fakó a Magyar Nyelv Szótára szerint halványsárgás szint jelent, a fakós pedig kevéssé fakót, a fakó színhez hasonlót. A fakó pej alatt homályos, a nap által kifakult, vagyis zsemlye szinü lovat értettek. A fakó lóról népdal és közmondás is maradt." Fakó lovam, jó paripám, kell-e szép sallangos szerszám?" A közmondás pedig igy szól: "

Nemes ember, szűr dol mány, - Fakó kerék kenderhám

." Ez jelentette az elszegényedett nemest. A pej színű lovat kedvelte az alföldi magyar ember leginkább. Pejnek nevezzük azt a lovat, amelynek szőre többé-kevésbé gesztenye szinü, vörhenyeges vagy sárgás, sörénye és farka pedig fekete. Homlokán gyakran fehér csillag vagy hold vagyon. Körme ós lábszárai feketék, gyakran körme és lába kesely, hóka vagy bonta. A pej lovat Koháry István is megénekelte: "

Setét pej a lova, azt vígan ugratja, S rajta szép szerszámát a nap ragyogtatja." A pej lóra vonatkozó szólásmód ez isj "

"Van paripám takaros. - Kurta farkú, pej piros

." A deres szinü lovat is kedvelte a kecskeméti ember. Deresnek mondják a sötét szürke, vagy egér szinü lovakat. A