Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 10. évfolyam, 1-2. szám (Budapest, 1965)

Márton László: A békési lótartás ismeretanyaga és szókincse

XVII. A 16 hajtása A lóhajtást már kicsi korában megtanulja a parasztgyerek. Mihelyst tud járni, már ott tötyörőg a kocsi, ló körül s az a legnagyobb boldogsága, ha a kezébe veheti a hajtószárat, ha mehet az apjával kocsikázni. Közben megtanulja, hogyan kell hajtani a lovat. "Mer van kocsis meg van csak amolan luhajtó

". A parasztgyerek 8-10 éves korára már be tudja fogni a lovakat, 12 éves korában szántáskor, ekézéskor luvezető

. 14-15 éves korában már egyedül szánt. Az apja, bátyja vagy a béres tanitja: "Nem elig az,hogy csak a kezünkbe fogjuk aszt a hajtószárat, a lu meg mennyen, ahogy akar. Rossz kocsis az, amék a nyakába vagy a locsfúYe akassza a hajtószárat. Szárba kell hajtani! Feszesen tarzsd a kezedbe a hajtószárat, a li ne lógathassa le a fejit, ne kereskéggyen lenn a fődön. A lu aszt csinájjon, amit te akarsz. Ha nem teccik neki, csapj a füle közzé, majd észhe tér akkor. Szárba fogd a lovat, mer" akkor ha mán égy kis lípíst is rosszul lip, mingyán észreveszed" /Domokos Gábor 69 é. fm. közi./. Ha közben más hajtotta a lovat és az nem szárba hajtotta akkor elkapott a ló. XVIII. A ló a népszokásokban Temetésre elmenni - minden hivás és értesülés nélkül is - rokonnak, ismerősöknek,zomszédoknak, ki nem mondott kötelesség volt. Csak súlyos betegség vagy tartós távollét tarthatott valakit vissza a temetésen való megjelenéstől. Különösen a rosszerdeiek /határrész Békéstől Keletre, a Kö-