Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 10. évfolyam, 1-2. szám (Budapest, 1965)

Márton László: A békési lótartás ismeretanyaga és szókincse

rtSi jobb partján/ ápolták és ápolják még ma is ezt a hagyományt. Azt tartják rolók - de igy is van - hogy még a legnagyobb dologidőben, aratást, nyomtatást is otthagytak, ha temetésre kell menni. "Nyomtatáskor még a nyomtaté lovat is kifogták a szürüről, ha temetisre kellett menni. Kocsistul, lovastul, családostul mentek a temetisre" /Szatmári István 74 é. közi./. A lovakat gondosan megpucolják

, a kocsit körültakarítják. A kocsira elől, hátul ülést tettek fel. Hatan ültek egy ilyen kocsin, - a gazda mellett valamelyik gyereke, hátul az ülésen pedig négyen, kettő-kettő háttal egymásnak. Ha nem voltak ki ennyien, nagyon szivesen felvettek más gyászolókat is, akik gyalogosan voltak. Még 25-30 évvel ezelőtt egy-egy temetésen nem volt ritka 40-50 kocsinak a felvonulása. Ugy monták, hogy "az eleje már kinn van a temetőbe, a hátujja meg még a halottas háznál". A temetés napján a funerátor kétlovas kocsival megy a papér s a búcsúztató után a pap, kántor, funerátor ugyancsak kocsin mennek ki a temetőbe, melynek elébe a gyászhoz méltóan két szép fekete lovat fognak. Ugyancsak fekete vagy sötétpej lovat fognak a gyászkocsi elébe is. Az ismerősök, rokonok önként vállalják ezt, tiszteletből. A lakodalomba meghívottak is kocsin mentek, a lovat felpántlikázták

, selyem szalagokat kötöttek két oldalt a kantárra s a hámra virágokat dugdostak. Szüreti mulatságon, képviselőválasztáson, templom, harangszentelésen lovas bandérium vonult ki. A legszebb lovakat felnyergelték a gazdáik lovas legényn

ek öltözve vettek részt a bandériumban. Egyéb népszokásról, - melyben a lő is szerepelt volna - nem tudok. Márton László + A XIII. Országos Néprajzi és Nyelvjárási ("yűjtőpályázaton dijat nyert pályamunka. /Ltsz..* P. 114/1963-64./