Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 10. évfolyam, 1-2. szám (Budapest, 1965)

Nagy Czirok László: A lótenyésztés múltja és jelene a Kiskunságon

Izzad, mint a nyomtató lő. Jő sora van, mint a hájbűző lónak. Nem boldogul, mint aki egy lovon szánt. Olyan, mint a csökönyös ló. "Addig iszok a csárdában, Mig egy lovam lesz a hámban." /Népdal/ "Addig iszom mig egy ló lesz. Azután a viz is jó lesz." /Népdal/ Ha a lovad játékos, nem szabad vele játszanijelhagyja. Lovaknál a csökönyösség ellen legjobb orvosság a csönd. A csikó neveléshez türelem kell. Ló elli a csikót, de abrak az anyja. A lusta vérű ló lustának marad. A gazda törvénye, hogy csikót neveljen. Ha ok nélkül verik a lovat, elbutul. Nem tudja mit csináljon. A rendes parasztgazda 4-5 éves korában már felülteti gyermekét a lóra. Igás lónak, jószágnak több takarmány kell. Aki a jószághoz nem ért, kupec nem lehet. Legjobb, ha a jószágot egy kéz eteti. Kanca veti a csikót, de zsák az anyja. A kérődző állatok egyformán térdre kelnek, s azután állanak a hátsó lábaikra. Legtisztább állat a ló, másféle jószág után vizet sem iszik. Annyit ér, mint döglött ló fején az abrakos tarisznya. A jó nevelés, titka a zsákban van. Lovagolni könnyebb megtanulni olyan embernek, aki lovon még sohasem ült /ez legjobban kitűnt a huszároknál/. Aki jó lovat akar nevelni, pontosan mindig ugyanazon időben etesse.