Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 10. évfolyam, 1-2. szám (Budapest, 1965)

Nagy Czirok László: A lótenyésztés múltja és jelene a Kiskunságon

Az éhes ló kérón néz a gazdájára, csak észre kell venni. A ló is olyan, mint az asszony: kiben egy, kiben más természet buggyan elő. A jó paraszt 4-5 éves gyermekét már felülteti a lóra. A lónak négy lába van, mégis megbotlik. A csikót naponként járatni kell, hogy meg ne pókosodjon. Az abrak nélkül tartott csikó elgacsosodik

. Az éhséget, az un. csukott koplalást 5 napig birja a ló. Álmunkban ha lovat hajtunk gyorsan, szél lesz, s arról kapjuk a szelet, amely irányban hajtjuk a lovat. A ló nem éri be hazugsággal, abrak kell neki. Ha álmunkban áll a ló a kocsiban,a szél el fog csendesedni. Ha kifutkossa magát, megáll a ló. Legjobb lóláb orvosság a kámforos pálinka. Egeres ló orrába pipafüstöt kell fújni s attól köhögni fog. Mielőtt a csikó fejére abrakos tarisznyát húzol,nézd meg a tarisznyát. Ugy káromkodik, mint egy csikós. Feledékeny, mint az Imrő István lova. Kirúgott, mint rossz ló a hámból. Magamban tartom, mint Balog a lóhibáját. Ugy ül a lovon, mint macska sövényen. Inkább a ló harapjon meg, mint ember csókoljon meg. Igyunk egyet mig egy ló lesz, Azután a viz is jó lesz. Két csikót tanitani, két türelem. Márciusi csikónak, vadnyúlnak, mindnyájának van valami jegye.