Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 10. évfolyam, 1-2. szám (Budapest, 1965)

Nagy Czirok László: A lótenyésztés múltja és jelene a Kiskunságon

süllyednek. Okos tanulékony ló. A cirkuszosok kedvelik. 3. Belga lovak Termetük: nagytestű, kis fejű /a testéhez képest/ széles homlokú, dus sörényű, vastag derekú, erős strapa lovak. Szinük világos pej. Igázásra alkalmasak, mert kocognak is. Gazdaságokban kevésbhé keresettek. Szelidek és fürgék. Csökönyös nincs köztük. Nagy étküek. Serények és vizslák. Mozdulatuk élénk. Kiskunhalas vidékén a hidegvérű lovak a környékbeli uradalmakban honosodtak meg először. Itt a szomszédos Kötöny pusztán is az uraság hozatott muraközi lovakat. A stájer és belga lovakból több van a paraszti gazdaságokban, mint muraközi. A hidegvérüek számaránya ma még elenyészően csekély. Legkevesebb a muraközi. A Dunántúlról hozták a vásárokra az arra lakók és a kupecek. A parasztság ma még azért nem barátkozott meg velük, mert a homokra nem valók. Itt a fürgébb és gyorsabb lovak a megfelelőek. Vérkeveredés már ezek között is észlelhető, mert a fedeztetések alkalmával nincsen megfelelő tudású személy jelen. Pedig a honvédség csak a fajtiszta lovakat vásárolja. A kevert fajuakat csak málhás állatoknak, vagy szükség esetén, háború idején. A hidegvérű lovak az első világháború óta elterjedtek a gazdaságokban, pedig nem igen felelnek meg. 4. Parlagi magyar fajta Kisebb testű, nagyszerű lovak voltak ezek. Mivel azonban a honvédség részére nem vásárolták s az ujabb faj lovakért a tenyésztők is kétszeres árakat kaptak, népünk már a századforduló előtti évtizedektől kezdve elpártolt tőlük. Sajnálhatjuk, hogy nemesitésük, alkalmas keresztezésük helyett régebbi kormányzatunk veszni hagyta. Ma már elveszettnek tekinthetjük, pedig ezek jól birták az igázást. "Ha az égből dobták is le, talpra értek" - mondják az öreg gazdák. Gáspár Mihály, jeles lótenyésztő ezeket mondotta: